2025. október 1., szerda

Virtuális séta a vajdasági örökségben

A VMMI és a MONGUZ közös workshopján a résztvevők digitális kiállítások és kulturális tematikájú túraútvonalak készítését sajátítják el Zentán

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a MONGUZ Információtechnológiai Kft. kedden Makerspace elnevezésű workshopot tartott a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem Konzultációs Központjában. A program egy román–szerb IPA pályázat részeként valósult meg. 
Kormányos Katona Gyöngyi, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója elmondta, hogy a pályázat fő célkitűzése a vajdasági szellemi és kulturális örökségnek a digitalizálása.
– Ebben a programban szerepel a tájházak archiválása, leltározása és dokumentálása. Ez az egyik nagy programcsomagunk, a másik pedig az eszközbeszerzés volt. Továbbképzések is szerepelnek a pályázatban, amelyeket a román partnerrel közösen valósítunk meg. A mai napon egy háromnapos workshop indult, amelyen vajdasági levéltárakat, könyvtárakat és múzeumokat szólítottuk meg. Olyan digitális képzésen vehetnek részt a jelenlévők, amellyel nem találkozhattak az elmúlt időszakban. A mai képzés fő része a Tegyük zsebre a várost elnevezésű program. Az egész célja, hogy könnyen és gyorsan tervezhetnek a kollégák helyi értékeket és kulturális-tematikus kincseket bemutató virtuális túraútvonalakat – mondta Kormányos Katona Gyöngyi.
Az igazgató hozzátette, hogy a jelenlévők megtanulnak virtuális sétákat tervezni, amelyeket aztán felhasználhatnak a könyvtárakban, például gyerekfoglalkozások során.
– A workshopon a munkatársaink is megtanulhatják azt, hogy hogyan lehet felvenni a lépést a fiatalokkal és felzárkózni hozzájuk, hogy érdekesebben adják át azt a tudást, ami itt van a környezetünkben. A másik tematikus képzés a történetmesélés, ami szintén érdekes lehet a könyvtárakban és a múzeumokban egy-egy foglalkozás során. A harmadik téma azokat a munkatársakat segíti, akik a tájházak leltározásában vesznek részt. A feldolgozott tárgyakat és kincseket szeretnénk bemutatni a BANATDIA-ban, ami egy digitális adatbázis. Szeretnénk virtuális sétákat tenni egy-egy tájházban, és ezen a workshopon megtanulják a munkatársaink, hogy hogyan készíthetik el ezeket. A VMMI-nek eleve az a feladata, hogy akkreditált képzésekkel segítse és megkönnyítse azt a tudásátadást, amely megkönnyítheti a vajdasági levéltárak, múzeumok és könyvtárak munkáját – fogalmazott az igazgató.

Több mint 25 résztvevő érkezett a workshopra

Több mint 25 résztvevő érkezett a workshopra

Pancza János, a MONGUZ Információtechnológiai Kft. képviselője előadóként érkezett Zentára, hogy átadja a tudását a workshopon résztvevőknek. Elmondta, hogy a MONGUZ közgyűjteményi szoftvereket készít, és Vajdaságban 17 könyvtár használja a könyvtári rendszerüket.
– A könyvtárakkal évtizedek óta együtt dolgozunk és látjuk, hogy van egy olyan változás, hogy a könyvtár már nemcsak a könyvek lelőhelye, hanem a közösségépítés szempontjából is nagyon fontos szerepet tölt be az adott településen. A Makerspace egy könyvtári-múzeumi kezdeményezés, olyan tereket igyekszünk létrehozni, ahová bárki szabadon besétálhat és az ott rendelkezésre álló eszközökkel akár a népi hagyomány mentén, de akár a modern technológiát használva valami kreatívat, újat és ötleteset állít össze. Ezzel párhuzamosan létrehoztunk egy szoftvercsomagot, amit Digital Makerspace-nek neveztünk el. Ennek köszönhetően nem kell feltétlen belátogatni például a múzeumba, hanem az online térben kialakítunk egy olyan helyet, ahol digitális eszközökkel létrehozunk mobiltelefonra virtuális sétákat. A workshopon a szoftverek használatát tanítjuk meg a jelenlévőknek. A résztvevők várhatóan el is kezdenek dolgozni ezekkel a szoftverekkel, és a következő lépésben a közösségük felé is nyitnak, ezáltal bővül azoknak a köre, akik megismerik a rendszert. A projekt keretében a szoftvert is megkapják a résztevők. A fő célunk, hogy a közösségépítéshez adjunk egy digitális eszköztárat. A virtuális séta valójában egy mobiltelefonra optimalizált webalkalmazás. Nem kell hozzá Play Áruház, hanem különböző pontokból egy weboldalon össze lehet állítani a túrát, majd az elkészült útvonalat közzétesszük. Miután ezzel elkészültünk, adunk neki egy állandó URL-címet, amit be lehet építeni egy weboldalba, vagy szét lehet küldeni, de akár QR kóddal a könyvtár ajtajára is kitehetjük. Ezek után bárki szabadon hozzáférhet. Érdemes megjegyezni, hogy van benne csapatjáték-lehetőség is, így az oktatásban is használható – mondta az oktató.
A leírás szerint a Q360 alkalmazás egy gömbpanorámás virtuális kiállítás és séta webes környezetben, reszponzív dizájnnal. Segítségével 360 fokos, gömbpanorámás, virtuális kiállításokat, virtuális sétákat készíthetünk, digitálisan létrehozva vagy archiválva kiállítási tereket ezáltal. A gömbpanorámás felvételeken elhelyezett markerpontok segítségével elhelyezhetjük a virtuális térben a valós tér információit, sőt ki is egészíthetjük ott nem szereplő, látható tartalmakkal. Így akár több mindent is elmesélhetünk és bemutathatunk a tárgyakkal kapcsolatban, mint egy fizikai térben tehetnénk. A látogatói felület az alkalmazás fő eleme, ahol a látogató egy létrehozott virtuális kiállítást megtekinthet. Itt lehetőség van navigálni a virtuális kiállítás színhelyei (vagyis a virtuális kiállításhoz feltöltött gömbpanorámás képek egyike) között, illetve a markerpontokra kattintva megtekinteni a színhelyekhez rendelt szöveges és képi információt. Egy színhely gömbpanorámás képe virtuálisvalóság-szemüveg segítségével is megtekinthető (Oculus Rift), vagyis például egy több teremből álló múzeum bemutatható olyan formában, hogy minden terem lehet egy ilyen színhely, de nagyobb terem esetén akár több színhelyet is definiálhatunk. A színhelyeken látható képi információ nincs fizikai térhez kötve.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Pancza János ismerteti a szoftver legfontosabb tudnivalóit/Fotó: Gergely Árpád