A Népművészet Mestere elismerésben részesült Sebők Valéria többszörösen kitüntetett és elismert hímző, népi iparművész, a szabadkai Lányi Ernő IME Gránátalma hímző szakkörének vezetője. A rangos címet évente tíz a Kárpát-medencében élő kézműves kapja meg, olyan alkotók, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során kiemelkedő teljesítményt értek el a népművészet területén. Sebők Valéria a több évtizedet átölelő munkássága elismeréseként vette át a díjat Budapesten.
– Váratlanul ért a hír, de az ember ennyi idő után számít arra, hogy elismerik a munkáját. Azzal, hogy megkaptam ezt a díjat, nagyon nagy öröm ért, mert az összes hímzés- és csipkekészítés sok évi munkájának a megkoronázása ez – mondta el az elismerés kapcsán a népi iparművész.
Sebők Valéria munkássága több évtizedre nyúlik vissza. A kezdetekben tanfolyamokra járt különböző táborokba. Nagyon sok tájegység hímzéstechnikáját megismerte. De mindig arra jutott, hogy a szíve csücske mégiscsak a vajdasági fehér lyukhímzés.
– Ezt gyerekkoromból hozom magammal, mert a dédanyámnak volt egy gyönyörű tisztaszobája. Ebben szebbnél szebb függönyök és vetett ágyak voltak. Mi amikor gyerekek voltunk, ide be sem mehettünk. Csak az ajtóból kukucskáltunk be, ha nyitva volt. Ez a tisztaszoba egy elképzelhetetlen gyönyörűség volt, különösen, hogy én egy régi szabadkéményes házban éltem, ahol nem volt áram sem – mesélte el beszélgetőtársunk azt, hogyan maradt a lelkében, hogy egyszer ő is szeretne ilyen szobát. A családjában nem foglalkoztak kézimunkával az asszonyok, ezért a 80-as években a radanováci Varga Ilonkától tanult. Majd 1988-ban Szabadkán meghirdettek egy pályázatot, ekkor már munkái a közönség elé is kikerültek. Ettől kezdve fehér lyukhímzést készített, amely Vajdaságra kifejezetten jellemző. Bánáti és bácskai ornamentikája van.
– Ezek a minták mind kisebb-nagyobb lyukakból tevődnek össze. A bánátiak szerették az aprólékosabbat, a mívesebbet. A bácskaiak a nagyobb lyukút, hiszen a függönyökre meg a dunyhákra nem varrhattak kis mintákat, mert akkor az összefolyik, nem látszik. A lakástextileken alkalmazták ezeket a mintákat, valamint alsószoknyákon, ingnyakakon, blúzokon. Tehát ott, ahol látszott – részletezte lapunknak Sebők Valéria azt, hogy nagyanyáink idejében mely használati tárgyakra került rá a kedvelt minta.
A későbbiekben a fonott csipke készítését is elsajátította, amelynek szeretete 2000-ben ragadta magával. Először Budapesten Katona Edit csipkékről tartott előadásán hallott erről a technikáról.
– A több ezer éves technika még a fáraók idejéből származik. Később átkerült Európába. A történelmi Magyarországon Kórógyon, Szentlászlón, Harasztin és Rétfalun maradt meg legtovább. Viszont 150-200 éve feledésbe merült. Ebben a térségben gyűjtöttek össze az 1900-as évek elején 11 főkötőt, amelyet a budapesti Néprajzi Múzeumban őriznek – mondta el beszélgetőtársunk, akit olyannyira elvarázsolt a látott darab, hogy onnantól kezdve fáradhatatlanul kutatta a fonott csipkét, azaz a sprang technikát, hiszen a készítés mikéntjének nem maradt nyoma. Mindössze annyi információ állt a rendelkezésére, hogy a szálakat keretre kell felvetni. A budapesti múzeumban megnézte az említett főkötőket, megszámolta, hány sorból készültek, tanulmányozta őket. Hosszú ideig tartó próbálkozásai meghozták a munka gyümölcsét, ugyanis ma már könnyedén fésülődnek össze a fonalak a népi iparművész ujjai között. A Lányi Ernő IME Gránátalma hímző szakkörének vezetőjeként is tevékenykedik.
Sebők Valéria a Népművészet Mestere elismeréssel (Fotó: Bartus Bella)
– Tizenegy éve működik a csoport. A fiatalokat nem éppen köti le a varrás, ifjúkorban, a családalapítás éveiben érthető módon más az érdeklődési köre az embernek. A gyerekek kiröpülése után van a nőnek szabadideje arra, hogy megpróbálkozzon a hímzéssel. Viszont a fonott csipke technikáját sikerült átadnom két gyereknek. Az egyiknek zsűrizett darabja is van. A húga pedig divattervezői szakra megy, és a vizsgadolgozatát ebből a technikából írta, ami kitűnő munka lett – mesélte lapunknak Sebők Valéria azzal kapcsolatban, hogy tudását az ifjú generáció számára is szívesen átadja. Viszont mint mondja, a fonott csipke készítése annyira megterhelő pszichésen, hogy keveseket vonz ez a foglalatosság.
Széles körű tevékenységéhez hozzátartozik a karácsonyi angyal és bárányka készítésének megőrzése is. Ugyanis Szabadkán és a hozzá tartozó falvakban a 20. század elején a katolikus lakosság körében elterjedt a karácsonyfa-állítás szokása. Ezekre a feldíszített fákra kerültek fel a papírból készült angyalok, alá pedig a sárból formált báránykák. A Szabadka melletti Radanovácról a néprajzkutatók feljegyeztek olyan családot, amelyik két generáción keresztül űzte a karácsonyfadíszek készítését háziipari tevékenységként. Ennek a hagyománynak a felújítója, Sebők Valéria népi iparművész, akinek köszönhetően a napjainkban is megmaradt a karácsonyi angyal és bárányka készítésének technikája. A művelődéstörténeti szempontból is fontos technika a múlt század népi vizuális kultúrájának a lenyomata, hiszen a magyar népi kultúrában több módon jelenik meg az angyal. Ezek a Vajdasági Magyar Értéktárba is bekerültek, így ma már a tájegységre jellemző kincsnek számítanak.
Sebők Valéria az elmúlt évek alatt számos díjat és kitüntetést kapott munkájáért. A Gránátalma díjat is megkapta, amely a népi iparművészet legnagyobb szakmai elismerésének számít. Nagy kitüntetésnek tartja azt is, hogy volt két olyan pályázat, ahová megkeresésre küldte el munkáit. Ilyen A reformáció történelmi és kulturális öröksége az élő népművészetben és a Kéz/Mű/Remek, ami a népi kézművesség legkiválóbb mestereinek munkáiból nyújt reprezentatív válogatást. Ám a mostani elismerésre a legbüszkébb.
Nyitókép: Néhány díjazott alkotással (Fotó: Bartus Bella)
