Augusztus 11-e és 14-e között rendezik meg az 53. Tokaji Írótábort, amelynek az idei témái a filmek, tévésorozatok, színdarabok és a musicalek, valamint a magyar irodalmi művek adaptációi lesznek – közölték a szervezők honlapjukon.
Azt írták, a Tokaji Írótábor színes és változatos programokkal várja a résztvevőket. Az irodalmi művek adaptációiról szóló előadások és beszélgetések mellett szó lesz a mozgásművészet és az irodalom különleges kapcsolatáról és az idén 80 éves Magyar Írószövetség múltjáról, jelenéről, jövőéről is. A témáról Alexa Károly, Kovács István, L. Simon László és Szentmártoni János beszélgetnek Erős Kingának, a Magyar Írószövetség elnökének vezetésével.
Kárpát-medence egyik legnagyobb irodalmi tanácskozásán a Jókai 200 emlékév kapcsán az Egy asszonyi hajszál című rövidfilm vetítésével, és a témához kapcsolódó beszélgetéssel emlékeznek az íróra, valamint A holló felemelkedése címmel a Hunyadi-sorozatról is tanácskoznak a szakemberek.
A város Millenniumi irodalmi emlékparkjában két új domborművet avatnak Jókai Mór és Utassy József Kossuth- és József Attila-díjas költő és műfordító emléke előtt tisztelegve, Fecske Csaba költő emlékére pedig fát ültetnek.
Az írótábor helyszíne a Rákóczi Pince és Udvarház, ahol a felolvasó estek, irodalmi kerekasztal-beszélgetések és tanácskozások mellett bábelőadásokkal és könnyűzenei programokkal is várják a közönséget, valamint megszervezik a már hagyományosnak mondható tokaji öregfiúk és az írótábor válogatottjának labdarúgó-mérkőzését is.
