2024. október 3., csütörtök

Fergeteges táncháztalálkozó Topolyán

A vajdasági magyar néptánc, népzene, népművészet, mesterségek és a kézművesség ünnepe

Cikkünkhöz képgaléria tartozik!

Topolyára szegeződött szombat délután óta a népi kultúra kedvelőinek és éltetőinek a figyelme, hiszen a Vajdasági Magyar Táncháztalálkozó és Sokadalom zengeti be a Mezőgazdasági Iskola és Diákotthon sportcsarnokát és a környékét. Vajdaság valamennyi magyarok lakta településéről népzenészek, néptáncosok, és népi kézműves mesterek, valamint a népművészet valamennyi ágazatának alkotói igyekeznek elmerülni népi kultúránk gazdag tárházában a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szervezésében.

A rendezvény megnyitóján Szerda Balázs, a Folkcsarnok házigazdája köszöntötte a vendégeket, kifejezte háláját a támogatóknak. Sutus Áron, a VMMSZ elnöke üdvözlőbeszédében reményét fejezte ki, hogy a jelenlevők a saját ünnepüknek tekintik a találkozót, hiszen nekik szól, róluk szól, és általuk teljesedik ki. Köszönetet mondott a Magyar Nemzeti Tanácsnak és a budapesti Hagyományok Háza Hálózatnak, hogy szakmai partnerként és támogatóként is jelen vannak. E mellett Topolya önkormányzatának és a község más szervezeteinek a segítségért. A rendezvény társszervezője, a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ elnök asszonyától, Kisimre Szerda Annától megtudtuk, hogy mintegy 300 néptáncost vártak szerte a tartományból, továbbá az őket kísérőket, családtagokat, és több más a népi kultúra iránt érdeklődőt.

A találkozó középpontjában ezúttal Hertelendyfalva hagyományőrző közössége állt, és a település hagyományai mentén rendezték be a tisztaszobát a helyszínen. Ez a helyiség szakmai előadás, énektanítás, mesemondás és néprajzi bemutatók helyszínét is szolgálta. A rendezvény jó hangulatáról a Folkkocsma gondoskodik. A gálaműsor 20 órakor kezdődött, és az 1700-as évek közepén a déli végekre telepített magyar népcsoportok sokszínű kultúráját jeleníti meg.

Nyitókép: Kazinczy Paszterkó Diana felvétele