2024. október 4., péntek
ÜNNEPI KÖNYVHÉT, BUDAPEST

Idén 170 kiállító lesz a rendezvényen

Idén 170 kiállítóval, 150 standdal és több mint ezer dedikálással, valamint pódiumbeszélgetésekkel, könyvbemutatókkal és koncertekkel várják a közönséget a 95. Ünnepi Könyvhét szervezői június 13. és 16. között a budapesti Vörösmarty és a Vigadó téren, valamint a Duna-korzón.
A rendezvényt június 13-án a Vörösmarty téren a Tűzoltózenekar bevonulása után Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító nyitja meg, majd a köszöntők után kerül sor a Szép Magyar Könyv 2023 verseny díjátadójára – mondta el Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke a rendezvénysorozat szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
Az elnök kiemelte, hogy a négynapos könyvünnepet legalább 100 színpadi program is színesíti, amelyek között koncertek, pódiumbeszélgetések és előadások is lesznek.
Gál Katalin kifejtette, hogy a kiállítók nagy száma mindig öröm, és a kiadók idén is nagy akciókkal, rengeteg új könyvvel készülnek az ünnepre. A Könyvhétre több száz új kötet jelenik meg, csak verseskötetből mintegy kilencven, de a szépirodalmi, valamint a gyerek- és ifjúsági irodalmi kötetekből is egyre többet adnak ki évről évre. „Nem igaz a hír, hogy nem olvasnak az emberek, nem olvas az ifjúság" – hangsúlyozta.
Felidézte: az MKKE feladata erősíteni azt a nézőpontot, hogy „az olvasás nem egyfajta kiválasztottaknak szóló lehetőség", hanem mindenki számára elérhető, és nagyon fontos, hogy a még nem olvasó korú gyerekeknek szüleik meséljenek történeteket.
Révész Emese, a Szép Magyar Könyv 2023 verseny zsűrijének elnöke kiemelte, hogy a díj megalapítása óta eltelt több mint hetven évben rengeteget változott a könyv státusza, a kiadók helyzete, és az olvasók igénye is, de megnyugtatónak nevezte, hogy a mai digitális korban nem csak a könyv él tovább, hanem a könyv esztétikus kivitele is egyre fontosabb. Felidézte, hogy idén is nagyon sok szempontot kellett mérlegelnie a zsűrinek, „mivel egy igényes kivitelű könyv kollektív alkotás", benne van a tervező, a grafikus, a tipográfus az illusztrátor, a nyomda és a kiadó munkája is.
A legszínvonalasabb kivitelezésű magyar könyvek számára kiírt verseny nyerteseiről az MKKE elnöksége által felkért öttagú szakmai zsűri döntött, amelynek tagja Révész Emese mellett Babucs Éva, a Geopen Kiadó elnöke, Barabás Zsófi festőművész, Orosz Márton tipográfus-művészettörténész és Wunderlich Péter designteoretikus. A versenyre idén 63 kiadó és kulturális intézmény nevezte be nyolc kategóriában 105 kötetét.
A könyvsorozat kategóriában a Sétakönyvek nyert az Athenaeum Kiadótól, szépirodalom kategóriában a BOOKART Kiadó Selyemfényben című könyve, a gyermek és ifjúsági kiadványok között pedig A villamos című kötet, amely a Pagony Kiadó gondozásában jelent meg. A legjobb ismeretterjesztő könyvnek a Kner Albert – Művész, ikon, legenda című kiadványt választották a Corvina Kiadótól, a szakkönyv kategória győztese az MMA Kiadó Vadállatok anatómiai rajzai című munkája lett, a művészeti könyvek kategóriát megosztva a Color Book / Black Book nyerte az Utisz Grafikai Stúdiótól, valamint a Lantos című kötet, amelyet a Zsdrál Art Galéria adott ki. Az Év Illusztrátora kategóriában a Bocs, hogy élek című kötetet választották a legjobbnak a Pagony Kiadótól.
Az MKKE különdíját és a Tamás László-díjat A struktúra tematizálása című könyv nyerte a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft.-től, a köztársasági elnök különdíját Kálmáncsehi Domonkos imakönyve kapta a Nemzetstratégiai Kutatóintézet gondozásában, a miniszterelnök különdíját a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. Filharmónia című könyve nyerte, a főpolgármester különdíját pedig a Sparhelt című kötet érdemelte ki, amely a BOOOK Kiadó gondozásában jelent meg. Az MTA különdíját A bécsi császári udvar és János Zsigmond erdélyi fejedelem nyomdásza című kötetért az Országos Széchényi Könyvtár veheti majd át, a Magyar Művészeti Akadémia különdíját pedig az Erdély fejedelmei című kiadványért az Iskola Alapítvány Kiadónak és a Magyar Nemzeti Levéltárnak ítélték oda.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium három különdíját a Névtelen cserépdarab (BOOKART Kiadó), a „Hogyan segítsek én terajtad?" Segítő kapcsolatok a mesékben című kötet (Magvető Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft.) valamint a Versénekmondó könyv (Országos Széchényi Könyvtár) kapták. 

Nyitókép: unnepikonyvhet.hu