2024. május 9., csütörtök

Ötven éve nincs Szabadkán villamos

Edvard Kirbus és Zlatko Jovanov fotóiból nyílt kiállítás a Szabadkai Városi Múzeumban

Hetvenhét évig volt Szabadkán villamos, miután pedig megszüntették, 1974. április 2-án tette meg az utolsó útját. Sokan azóta is visszasírják. A búcsúztatásról rengeteg fénykép és beszámoló készült. Erre az utolsó útra fókuszál a Szabadkai Városi Múzeum új tárlata, amelyen Edvard Kirbus és Zlatko Jovanov fényképei láthatóak, valamint a villamoshoz kapcsolódó érdekességek a múzeum gyűjteményéből. A tárlat a szabadkai historizmusról szóló kiállításhoz kötődik, dr. Ninkov K. Olga művészettörténész elmondása szerint azért, mert a 19. század második feléről van szó, és akkortájt indult útjára az első szabadkai villamos is. A sokak által közkedvelt tömegközlekedési járművet azonban nem sikerült megtartani, holott a lakosság különösképp kötődött hozzá: 

– Örömteli a számunkra, hogy Edvard Kirbus elhozta a fényképeit, amelyeket időnként máshol is kiállít. Ez a tárlat egyben megemlékezés Zlatko Jovanovról is, aki már sajnos nincs közöttünk. A kiállításunk tehát nem csupán a villamosról szól, hanem a fotográfia művészetéről is – hallottuk Ninkov K. Olgáról. 

A megnyitón Edvard Kirbus is köszöntötte az egybegyűlteket, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy nem csak ők fotózták a villamost, hanem még sokan mások, és ezzel kapcsolatban leginkább azt fájlalja, hogy azóta sem fogtak hozzá komolyabb gyűjtéshez. A Szabadkai Városi Múzeum ezért arra a kéri a polgárokat, hogy akiknek a birtokukba vannak fotók, vagy bármilyen más emléktárgyak a villamossal kapcsolatban, jelentkezzenek május 18-ig, a múzeumok nemzetközi napjáig, mert szeretnék ezeket bemutatni a múzeumok éjszakáján. A megnyitón Kubicskovity Ákos ifjú történészt is hallhattuk, aki arról beszélt, hogy a fiatalokat is foglalkoztatja a szabadkai villamos témája, és szinte mindenki hallott már valamilyen megható vagy izgalmas történetet – leginkább a szüleitől vagy a nagyszüleitől –, akárcsak ő maga is. 
 

Nyitókép: Edvard Kirbus, Ninkov K. Olga és Kubicskovity Ákos a kiállításmegnyitón (Fotó: Lukács Melinda)