2024. május 9., csütörtök

Akik hősiesen megküzdenek a lehetőségekért

A fogyatékkal élők mindennapjait teszi láthatóvá a Szerb Nemzeti Színház új előadása

A Lehetőségek világa (Svet mogućnosti) című előadás egy nemzetközi projekten végzett munka eredménye, amelynek célja a fogyatékkal élők életének megvilágítása. A darabot április 6-án, szombaton mutatják be. Az előadás fő témája az autizmussal és agybénulással élő gyermekek és emberek élete, ugyanakkor az előttük álló kihívásokkal, illetve az életük részét képező intézményekkel is foglalkozik. 

Haris Pašović forgatókönyvíró és rendező szerint nem volt könnyű drámai szöveget létrehozni, mivel a mű gerincét olyan anyag képezi, amelynek lényege nem fejezhető ki szavakkal, így a színészek alakításai játszanak döntő szerepet. 

– Már egy éve dolgozunk ezen a projekten. Újvidéken, Budván és Szarajevóban is voltak műhelymunkáink, ahol külföldi kollégákkal dolgozhattunk együtt. Ugyanakkor kulcsfontosságú volt a fogyatékkal élőkkel foglalkozó intézményekkel való együttműködés is. Újvidéken, Szarajevóban és Budván is felkerestünk olyan központokat, amelyek fogyatékos emberekkel foglalkoznak. Időt töltöttünk velük, és betekintést nyertünk az életükbe. A darab kapcsán ezt a tapasztalatot szeretnénk átadni a közönségnek – mondta a rendező az előadás kapcsán megtartott sajtótájékoztatón.

A darab a Kreatív Európa támogatásával megvalósuló projekten belül valósulhatott meg. 

– Az előadás elkészítése a program utolsó szakaszának kezdetét jelenti, amikor is minden résztvevő átadhatja tapasztalatait az előző időszak műhelymunkái során tanultakról. Hosszú út vezetett az ötlettől a megvalósulásig, de a Szerb Nemzeti Színház a kezdetektől fogva nagy érdeklődést mutatott a projektre, amely láthatóbbá teszi a fogyatékkal élők világát. Meglátjuk, hogyan élnek azok az emberek, akiknek a mindennapjai nehezebben telnek, mégis harcolnak. Családtagjaik és az erre szakosodott intézmények pedig segítik őket – fejtette ki Sonja Damjanović, a Szerb Nemzeti Színház drámatársulatának tagja. 
Svetlana Bašević, az újvidéki Milan Petrović általános iskola és középiskola segédigazgatója kiemelte, hogy a projekt hasznos volt a fogyatékkal élőknek, valamint a professzionális művészeknek is. 

– A fogyatékkal élők számos alkalommal képesek színházat készíteni és élvezni, ha megadják nekik a szükséges teret. A művészet általában, és különösen a színház nagyon hasznos lehet számukra. A Nyugat-Balkánon nagyon kevés olyan színházi tevékenység folyik, amely a fogyatékos emberekre specializálódott, vagy azokról beszél. Ilyen tekintetben mindenképp úttörőnek számít a projekt Szerbiában – tette hozzá. 

A sajtótájékoztatón részt vett Matija Molčanov és édesanyja, Ana Molčanov is, akik megköszönték a közös munkát a színház társulatának. 
Az újvidéki premier után a darabot Szarajevóban, Zágrábban és Budván is bemutatják.

Nyitókép: Sonja Damjanović, Svetlana Bašević, Matija Molčanov, Ana Molčanov és Haris Pašović (Fotó: Kasza Jennifer)