2024. május 9., csütörtök

A művészetek széles skálája határon innen és túl

A Kárpát-medencei diákok Művészeti Találkozója lehetőséget nyújt minden tehetséges fiatal számára

A Kárpát-medencei diákok Művészeti Találkozójának először adott otthont a kishegyesi Petőfi Sándor Közösségi - és Magyar Művelődési Központ. A találkozó a Színházi Műhely szervezésében valósult meg és mintegy 300 pályamunka érkezett a Kárpát- medence egész területéről. A szombati programra azok kaptak meghívást, akiknek munkái kiemelten jól szerepeltek a zsűri megítélése alapján. Jónás Gabriella nyugalmazott színművésznő a rendezvény zsűritagja és kiemelt vendége elmondta, hogy nagyon igényes, szép és tehetséges munkák érkeztek a fiataloktól.

– Ezek a fiatalok mind- mind fantasztikusan tehetségesek és nagy öröm számomra, hogy az általános iskolások és a középiskolások egyaránt művészettel és hasznosan töltik el szabadidejüket. Ezek a diákok először nyilván csak rácsodálkoznak a világra, aztán kezdik értelmezni és végül pedig bemutatni nekünk, zsűritagoknak. Négy tagú volt a zsűri és mindannyian különböző műfajokban mozgunk otthonosan, a pályamunkák e-mailben érkeztek meg hozzánk és mindenki egyénileg saját belátása szerint értékelte azokat. Ezek az értékelések természetesen összeadódtak és így születtek meg a bronz, ezüst, arany és kiemelt arany minősítések. A Gálaműsorra pedig azok voltak hivatalosak, akik kiemelt arany és arany értékelést kaptak – mesélte színművész.

Jónás Gabriella, nyugalmazott színművész, fotó: Gulyás Réka

Jónás Gabriella, nyugalmazott színművész, fotó: Gulyás Réka

A Kárpát-medencei diákok Művészeti Találkozója az egyéni és csoportos alkotásokat is beleértve közel ötszáz gyermeket mozgatott meg, mint egy öt ország területéről. Molnár Róbert a Színházi Műhely megálmodója és a KDMT szervezője elmondta, hogy a találkozó legfőbb célja az iránymutatás a fiatal tehetségek számára.

– A KDMT – amit szeretek is kihangsúlyozni – nem verseny, hanem találkozó. Természetesen díjazunk alkotásokat, de mindenkit díjazunk. Az elsődleges célunk, hogy ösztönözzük a gyerekeket az alkotásra és mindenképpen valami pozitív visszajelzést és iránymutatást adjunk számukra. Mindig igyekszem úgy zsűrit válogatni a találkozóra, hogy legyen egy-egy hozzá értő személy az irodalmi, a képzőművészeti, az előadó művészeti és a zeneművészeti szekcióban is. Viszont minden zsűritag minden alkotást értékel, természetesen a végső szakmai döntést az adott kategória zsűritagja hozza meg. Ugyanakkor még azért is nagyon fontos ez a rendezvény, mert mi minden gyerekre, aki jelentkezik, nálunk onnantól kezdve odafigyelünk. Ezáltal akár a felsőoktatási intézmények kapcsán is segíteni tudjuk őket, valamint különböző táborozási lehetőségekben segíthetünk nekik, amik szintén szakmai tudásuk fejlődését szolgálják – tette hozzá a szervező.

Fontos, hogy tehetséges fiataljaink megkapják a megfelelő segítséget és olyan közegben tudjanak fejlődni, ahol az adott művészeti ághoz szükséges tudást és értékrendet sajátíthatják el.

Nyitókép: A Gálaműsoron közel ötven diák lépett színpadra és mutatta be produkcióját, fotó: Gulyás Réka