2024. május 8., szerda

Magyarkanizsára került a Magyar Bronz Érdemkereszt

Losoncz Piroskát tüntették ki a rangos elismeréssel

A magyarkanizsaiak között nem akad olyan, aki ne ismerné Losoncz Piroskát, aki amellett, hogy zenetanárnőként dolgozott nyugdíjas évei megkezdése előtt, a magyarkanizsai Zenebarátok Egyesületének tagja volt, amely 2011-től a Harmonikabarátok Egyesülete név alatt folytatja tevékenységét, s amelynek alapítója, vezetője és karmestere a nyugdíjas pedagógus, valamint a Cantilena Kamarakórust is vezette. Élményeinek, díjainak, elismeréseinek és tevékenységeinek pedig nagyon hosszú a sora. Ezt a sokrétű és tiszteletre méltó tevékenységet a magyar állam is elismerte és díjazta, ugyanis a közelmúltban az anyaországban vehette át az Áder János köztársasági elnök által adományozott Magyar Bronz Érdemkeresztet. A hatalmas elismerés nagyon meghatotta, mint mesélte, és ehhez a rangos kitüntetéshez természetesen a magyarkanizsai polgármester, Fejsztámer Róbert is gratulált pénteken délben a tanárnőnek, akit személyesen fogadott és az elmúlt évtizedek eseményeit is meghallgathatta a díjazottól. Fejsztámer Róbert elmondta, hogy polgármesterként nagyon örül neki, hogy a helyi harmonikazenekar és a zenebarátok köre a tanárnőn keresztül anyaországi elismerésben részesült.

Losoncz Piroskát Fejsztámer Róbert polgármester fogadta (Fotó: Jenei Klementina)

Losoncz Piroskát Fejsztámer Róbert polgármester fogadta (Fotó: Jenei Klementina)

– Az ő munkássága és ennek hozadéka nemcsak Magyarkanizsán hagyott nyomot, hanem szélesebb körben is – mondta elismeréssel a polgármester, aki gratulált Losoncz Piroskának az ötvenéves munkássága alatt kifejtett nagyszerű teljesítményéért.

– Váratlanul érintett a díj. Igaz, sokszor, sok elismerést kaptam már, de ez most másképp hatott rám, mert az anyaország kitüntetését érdemeltem most ki, ami még jobban ösztönöz a folytatásra! Egy fecske nem csinál nyarat, amit elértünk a zenekarral, az mind a közösségünk érdeme, nem csak az enyém – mondta szerényen Losoncz Piroska, aki Magyarország legrangosabb elismeréseinek egyikét tudhatja magáénak a Magyarkanizsán folytatott munkájáért, aminek még közel sincs vége!