(Ótos András felvétele)
Az 1981-ben született Beke Ottó az irodalomelméleti szakemberek ifjú nemzedékének egyik legsokrétűbb egyénisége: tanít, folyóiratot szerkeszt, és természetesen ír, de nem csupán tanulmányokat, hanem szépprózát is. Kimagasló kutatási eredményeiért az idén elnyerte a Kristálygömb Díjat, melyet a két héttel ezelőtt megtartott X. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencián vett át, ahol – nem mellesleg – ő lett az egyik szekcióelső is. Ennek apropóján tanulmányairól és az általa kiemelten fontosnak tartott problematikákról kérdeztük.
Egészségügyi középiskolába jártál, hogyan kötöttél ki végül mégis az újvidéki Magyar Tanszéken?
– Sohasem érdeklődtem igazán az orvostudomány iránt, sokkal inkább kamaszkori meggondolatlanságom eredménye volt az, hogy egészségügyi középiskolába iratkoztam. Ennek ellenére azonban a döntésemet nem bántam meg, hiszen épp középiskolás éveim alatt kezdtem foglalkozni aktívabban is az irodalommal, és emiatt döntöttem végül a magyar szak mellett.
Egyetemistaként, 2004-ben Samu János Vilmossal megalapítottátok a DNS posztalfabetikus folyóiratot, amely miatt valóságos botrány tört ki, noha sokan a magyar folyóirat-tér egyik legizgalmasabb kísérletének tartották. Mi motivált benneteket a létrehozásakor? Miben változott azóta a koncepciótok?
– Elsősorban azokkal a kérdésekkel foglalkoztunk akkoriban és lényegét tekintve azokkal a kérdésekkel foglalkozunk ma is, hogy a nyelvi kódnak milyen lehetőségei vannak napjaink változó kulturális-kommunikációs miliőjében, milyen perspektívákkal rendelkezik a képi fordulat után, illetve a technikai forradalmakkal párhuzamosan. A kommunikációtechnológiai evolúció elméleti síkon továbbra is rendkívül fontos a DNS körül íródó szövegek esetében, de ha egy folyóiratszámot veszünk szemügyre, természetesen nem hanyagolható el a technikai megvalósíthatóság problémája sem. Jövőbetekintő, még véletlenül sem kultúrpesszimisztikus elképzelésről van szó, valóban a lehetőségeknek a kutatásáról.
2008-ban kezdted meg a doktori stúdiumaidat. Miért éppen a Pécsi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolája mellett döntöttél?
– A pécsi Irodalomtudományi Doktori Iskolában több olyan tanárral kerülhettem kapcsolatba, akiknek korábban tanulmányozva a szövegeit sokat tanultam, és ebből kifolyólag nagy segítséget nyújtottak a kutatásaim során. Mindenképpen ki kell emelnem a doktori iskola vezetőjét, Thomka Beátát, mentoromat, Orbán Jolánt, és fontos számomra Bókay Antal tanár úr közreműködése is.
Disszertációd témája a Másodlagos szóbeliség és irodalom. Kifejtenéd, hogy mit fed ez a munkacím?
– A másodlagos szóbeliség alapjait Walter Ong fektette le. Eszerint az írásbeliség korszaka után – vagy más szerzők szerint az írásbeliség korszaka mellett – fölsorakozik egy olyan kommunikációtechnológiai vonulat, amelyben a szóbeliség, az élőnyelvi kommunikáció és a hanganyag közvetítése is fontos szerepet tölt be. Ebben a fejlődési irányban olyan technikai apparátusokat kell figyelembe venni, mint a televízió, a rádió vagy a telefon. A másodlagos szóbeliség kapcsán azonban számos kritika fogalmazódik meg a diszkurzív térben, főként azzal kapcsolatban, hogy meddig terjednek a határai, valamint hogy a digitális írásbeliséggel együtt milyen változásokat eredményez. Ami engem jelenleg foglalkoztat, az pont ez a része a másodlagos szóbeliségnek: vagyis hogy a digitális írásbeliséggel keveredve milyen különös kommunikációs formákat hoz létre. Például a számítógépes kommunikáció során alkalmazott írás, így a szövegszerkesztő által felkínált állandósult nyelvi panelek vagy akár az SMS-íráskor használatos T9-es nyelv hogyan hatnak a másodlagos szóbeliség fordulataira. Terveim szerint egy-másfél éven belül be is fejezem a disszertációmat.
Rendszeresen szerepelsz a VMTDK-kon, tagja vagy a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium Kontextus Kutatóműhelyének, valamint a Pécsi Akadémiai Bizottság Irodalomelméleti Munkabizottságának, emellett pedig egy nemzetközi és egy hazai, a Tudományügyi és Technológiafejlesztési Minisztérium által támogatott projektumban is részt veszel. Ezek keretében milyen témakörökkel foglalkozol?
– Elsősorban irodalomelméleti problémákkal foglalkozom, a második projektum esetében mindezt művelődéstörténeti kérdésekkel kiegészítve. Hangsúlyosan jelen van a kutatásaimban a kommunikációelméleti megközelítésmód, illetve hogy az irodalomnak a funkcionálása milyen szempontból képzelhető el a mai, technikai alapon működő kommunikációs struktúrákban. Például a hipertextualitás térnyerésével az irodalom a szélesebb olvasóközönség érdeklődésére is számot tarthat, hiszen ez a különböző szövegeknek vagy multimediális tartalmaknak a linkek általi összekapcsolása, amely a hétköznapi internetfelhasználó számára is ismerős, mivel a különböző oldalakon csámborogva ez az ő általános értelemben vett mindennapos olvasási gyakorlata is.
A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar tanársegédje vagy. Mit tapasztalsz, milyen a hallgatók viszonyulása az irodalomtudományi és -elméleti tárgyakhoz?
– A hallgatók figyelmét fel lehet kelteni olyan témáknak a prezentálásával, illetve olyan megközelítésmódoknak a bemutatásával, amelyek közel állnak hozzájuk. Ilyképpen ebben az esetben sem tartom termékenynek a kultúrpesszimista hozzáállást, inkább az oktatónak is dolgoznia kell a figyelemfelkeltésen.
Szépprózát és értekező prózát is írsz, Kilátó-díjat is kaptál érte. Mikor számíthatunk tőled legközelebb szépirodalmi kötetbeli megjelenésre?
– Ezt nem tudom megjósolni, mivel maga az írás eseményszerű, de mindenképpen szeretnék a továbbiakban is szépprózaírással foglalkozni.
