2024. május 9., csütörtök

Tíz éve hunyt el dr. Szeli István

Ma 10 éve, 2012. február 25-én hunyt el dr. Szeli István irodalomtörténész, egyetemi tanár, kritikus, akadémikus, a vajdasági magyar irodalmi és tudományos élet kiemelkedő egyénisége.

Szeli István Zentán született 1921. szeptember 11-én, a zentai csata évfordulóján. A budapesti egyetemen végezte tanulmányait. 1945-től a Magyar Szó újságírója, majd tanár és tanfelügyelő Zentán és Újvidéken, sőt 1949 és 1956 között a zentai gimnázium igazgatója volt. Az irodalomtudományok első vajdasági magyar doktorává avatták1962-ben, az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Tanszékén a XIX. századi magyar irodalomra és stilisztikára oktatta a hallgatókat. Az ő vezetésével alakult meg 1969-ben az újvidéki Hungarológiai Intézet, s az ő szerkesztésében jelent meg a Hungarológiai Közlemények című folyóirat is. Tagja volt a Vajdasági Tudományos Akadémiának, a Forum Könyvkiadó és a Híd folyóirat tanácsának, elnöke volt a Jugoszláviai Magyar Nyelvművelő Egyesületnek, és alelnöke a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaságnak. Mint tudományszervező nagy szerepet játszott abban, hogy a hetvenes évek során fejlődésnek indultak a jugoszláviai magyar irodalommal, folklórral és művelődéstörténettel foglalkozó kutatások. Irodalomtörténészi munkája során elsősorban a vajdasági magyar irodalom hagyományaival és történetével, illetve a magyar-délszláv kulturális kapcsolatokkal foglalkozott. Szakterülete és érdeklődési köre közé tartoztak még az összehasonlító irodalomtudomány, a felvilágosodás és romantika szellemi áramlatai is.

Szeli István tanulmányai a jugoszláviai magyar művelődés időszerű kérdéseire kívántak válaszolni, mind a mai napig a nemzetiségi közösség önismeretét szolgálják, öntudatosodását támogatják.

Fontosabb művei közt szerepel a: Bevezetés az irodalomelméletbe, Utak egymás felé, Nemzeti irodalom-nemzetiségi irodalom, A magyar kultúra útjai Jugoszláviában, Nyelvünk, kultúránk, nyelvi kultúránk, Tájkép- és portrévázlatok.

Számos díjjal, kitüntetéssel méltányolták munkásságát, ezek közül néhány: Híd Irodalmi Díj, Szenteleky Kornél-díj, Szarvas Gábor-díj, Bethlen Gábor Díj, Vuk Karadžić-díj, Zenta Pro Urbe Díja.

Szeli István születésének 100. évfordulója alkalmából tavaly mellszobrot emeltek a zentai Gimnáziumban, emléktábláját pedig a szülőháza falán helyezték el.