2024. október 14., hétfő

Érték- és hagyományőrzés

Kilencedszer került sor a szabadkai Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület a Palicsi Magyar Sokadalom elnevezésű rendezvényére

A Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület a hétvégén tartotta meg a Palicsi Magyar Sokadalom fergeteges, táncos, zenés rendezvényét.

A táncosok a sokadalom második napján, vasárnap délután vonultak fel a tóparti sétányon a nyári színpadig, ahol a közönséget Góli Csilla, Szabadka Város tanácsának kommunális ügyekkel és fejlesztésekkel megbízott tagja köszöntötte:

– A nyári színpad 1950-ben épült. Megálmodói biztosan abban reménykedtek, hogy sok színes, színvonalas előadás fog erre a színpadra kerülni, és ez így is van. Az idei évben is láthatjuk, hogy méltón használjuk ezt a színpadot, objektumot. Ha csak belegondolunk, hogy ezen a hétvégén mennyi minden történt, szinte beleborzongunk. Az utóbbi években elzártságban voltunk, most pedig itt lehetünk együtt. A Talentum egyesület kinőtte azt a szerepet, amit eredetileg betöltött. A szombati koncerten is hallhattuk, hogy a nézők közül többen is idegen nyelven beszéltek, külföldről érkeztek, tehát a Palicsi Magyar Sokadalom nem csak a mi egyesületeink rendezvénye, ahol bemutatkoznak a mi gyerekeink, nem is csak a testvérvárosainké, hanem idegenforgalmi produktum lett és gazdagítja az idegenforgalmi kínálatot Palicson és Szabadkán. Ez igazolja, hogy milyen komoly munka áll mögötte és milyen keményen dolgozik a Brezovszki házaspár, valamint mindenki, aki részt vesz a Talentum munkájában. Ehhez szeretnék gratulálni – hallottuk Góli Csillától, aki tulajdonképpen kettős szerepben volt jelen a gálán, hiszen az ő lányai is felléptek.

A köszöntő után sor került a gálára is. A Táncnyelven műsor keretében a néptáncegyüttesek mutatkoztak be, kicsik és nagyok egyaránt. A Palicsi Magyar Sokadalmon a vajdasági művészeti élet jeles képviselői mellett, az anyaország és a Kárpát-medence magyarsága is képviseltette magát, Felvidékről és Erdélyből is érkeztek fellépők.

A sokadalom nyitásaként szombat este Mindenek szerelme címmel táncos koncertet láthattunk a nyári színpadon Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, Pál István „Szalonna” és Bandája, valamint a Szűcs Gábor vezette Jászság Népi Együttes előadásában. A rendhagyó műsorban ötvöződött az autentikus magyar népzene és néptánckultúra, valamint a blues és a rock and roll.

Némedi Imre, a telt házas táncos koncert műsorvezetője előadásában a produkció címadójaként szolgáló Mindenek szerelme című Babits-vers is elhangzott, majd Brezovszki Roland, a Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület nevében köszöntötte a megjelenteket, és színpadra szólította a táncos koncert három alkotóját, Ferenczi Györgyöt, Pál István „Szalonnát” és Szűcs Gábort, akik elmesélték az egyedi produkció létrehozásának előzményeit.

A táncos koncert egy esküvői mulatsággal indult, oda is érkezett vissza, ám közben sokféle érzelmet, életérzést közvetítettek a táncosok, a zenészek. A táncos etűdök között a két közreműködő zenekar koncertélménnyel fokozta a fergeteges hangulatot. A címadó dalt, közreműködőként, Heinczinger Mika, a Misztrál együttes énekese, zenésze adta elő. De a produkcióban szerepelt Petőfitől a Sári néni, az Egy goromba tábornokhoz, a Nem ver meg engem az Isten, vagy a Hull a levél a virágról megzenésített változata is.

– Augusztus végén, az iskolakezdés előtt szerettünk volna kikapcsolódást nyújtani a szabadkaiaknak, palicsiaknak és a környékbelieknek. A Palicsi Magyar Sokadalom a hagyományaink ápolását szolgálja, értékeket mutat fel, képvisel, a közösséget is összekovácsolja. Ahogyan a jubileumi évébe lépett Talentum esetében is ez a legfontosabb, úgy e rendezvénynél is igaz ez, hisz a Sokadalomra eljöttek a dunaszerdahelyiek, székelyudvarhelyiek – Szabadka két testvértelepüléséről –, de mellettük a vasárnapi rendezvényen az anyaországból, Békéscsabáról a Tabán Táncegyüttes, a Jászság Népi Együttes táncosai, fellépett a Talentum minden korcsoportja – táncosok, zenészek, énekesek –, de a palicsiak és a hajdújárásiak is. Összekovácsolja ez a palicsi rendezvény a Kárpát-medence különböző részeiről érkezett csoportokat. A Bahorka Együttes, az improvizációs folklórszínház sok muzsikát, jó szórakozást kínált gyereknek, felnőttnek egyaránt. Nagyon büszkék vagyunk, hogy szombat este a mi szervezésünkben mutatták be Vajdaságban, itt Palicson a Mindenek szerelme című táncos koncertet – hallottuk Brezovszki Rolandtól, a Talentum művészeti vezetőjétől.

A sokadalom idején fellépett a Bahorka együttes is, az esti órákban táncház zajlott a Juhász és a Duhaj zenekarral, a látogatókat kirakodóvásár is várta.