A Római Magyar Akadémia ösztöndíjával a törökkanizsai születésű Ágoston Lóránt nyolcadmagával egy hónapot Rómában töltött a nyáron. Ottani élményeiről, az út hozadékáról beszélgettünk a szeged melletti Deszken tanároskodó, Szegeden élő képzőművésszel.
Ágoston Lóránt Törökkanizsán született. A mezőgazdasági középiskolát Magyarkanizsán végezte, majd 1991-től a szegedi tanárképző főiskola hallgatójaként végzett rajz-földrajz szakon. Diplomával a zsebében hazatért, és Törökkanizsán, majd Magyarkanizsán kapott állást az ottani szakközépiskolában, illetve gimnáziumban. Munka mellett környezetvédő szakosként Szegeden folytatta egyetemi tanulmányait. Családostul 1999-ben költöztek át Magyarországra. Lóránt először Esztergomban vállalt munkát, majd a fővárosban, 2002 óta pedig ismét szegedi lakos. Jelenleg a deszki Zoltánfy István Általános Iskolában rajz-földrajz szakos tanárként dolgozik. Főiskolás kora óta alkotóművészként is jegyzik, 2004 óta a tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Vajdasági Alkotóművészek Egyesületének (SULUV).
Lóránt évekkel ezelőtt megalakította az In Memoriam Geriub Gepleki Képzőművészeti Egyesületet, ez a csoportosulás a mai napig aktív. Édesapja törökkanizsai tanyáján immár 19 éve összegyűlnek hazai és külföldi alkotók (képzőművészek, fotósok, performerek), akik nem kötődnek semmilyen irányzathoz vagy éppen aktuális áramlathoz, hanem teljes szabadságot élvez minden egyes tag. Geplekiként először Magyarkanizsán, a gyógyfürdőben mutatkoztak be, 1995. március 11-én. Azóta rengeteg közös kiállításuk volt például Belgrádban, Budapesten, Szegeden.
Minden út Rómába vezet
Lóri a Vajdasági Alkotóművészek Egyesületének segítségével 2005-ben nyerte el az első jelentősebb alkotói ösztöndíjat, ekkor két hónapig Párizsban dolgozhatott. Az idén nyolc képzőművésznek, köztük Ágoston Lórántnak adta át a Római Magyar Akadémia ösztöndíjait Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere, amelynek célja, hogy lehetőséget adjon hivatásos magyar festő-, grafikus-, szobrászművészek és intermédia-művészek számára a római galériákkal, gyűjteményekkel, múzeumokkal való szakmai kapcsolatok kiépítésére, alkotói tapasztalatok szerzésére.
– Már tavaly is pályáztam, de csak most sikerült elnyernem az ösztöndíjat. Különösen annak örülök, hogy a zsűriben olasz szakemberek is voltak, akiknek nem lehetett semmilyen személyes kötődésük, így elfogulatlanabbul tudtak értékelni. Olaszországi tanulmányutam részeként korábban is eltöltöttem már néhány napot Rómában, de most, a nyári szünetben, július elejétől augusztus elejéig egy egész hónapra biztosítottak szállást a Római Magyar Akadémiának otthont adó, az óváros szívében található Falconieri-palotában, ahonnan minden könnyen elérhető. Műterem ott nem állt rendelkezésünkre, ezért a galériákkal való kapcsolatfelvétel volt a legfontosabb feladatunk – meséli Ágoston Lóránt.
Az ösztöndíjjal kiállítási anyaggal kell majd elszámolniuk a művészeknek. Jövő június közepén lesz közös tárlatuk az akadémián, ahol most a tavalyi ösztöndíjasok munkái láthatók. – Ez volt az egyik legnívósabb és leglátogatottabb kortárs képzőművészeti kiállítás a nyáron Rómában – újságolja a művész.
Graffiti és street art
Az ösztöndíjasok éjjel-nappal a város múzeumait, galériáit látogatták. Mindenki saját maga állította össze a napi programját. Lóránt többnyire gyalogszerrel alaposan körbejárta az örök várost, legnagyobb élményt számára (a klasszikus műremekek megtekintésén túl) a meglepően nívós utcaművészet, a street art és graffitiművészet jelentette. A világ legjobb művészei egész házak homlokzatát alakították át fantasztikus rajzaikkal. Graffiti- és street art találkozókat rendeznek, amelyekre a világ minden tájáról meghívják a legjobbakat, ők pedig alkotásaikkal hihetetlenül izgalmassá teszik a lakótelepi városrészeket, lepukkant ipari negyedek épületeit. Legnagyobb hatással a BLU névvel alkotó művész munkái voltak rá. Lóránt egyik gyermekkori álma is beteljesedett: Leonardo egyik vöröskréta-rajzzal készült öregkori önarcképét láthatta élőben, amelyet a Capitolium Múzeumban állítottak ki rövid időre.
Most, miután hazatért, következik a római élmények iszonyatos tempóban történő feldolgozása, hogy méltó munkákkal tudja viszonozni a kurátorok iránta tanúsított bizalmát. Lóránt hulladékokból készített kollázsokkal készül, vászonra, farostra ragaszt különböző hulladékanyagokat. Rómából is hozott rengeteg szemetet, főleg újságokat, papíralapú hulladékot, amelyek könnyen felragaszthatók. – Megszabadítottam Rómát a hulladéktól, noha nem nagyon látszik rajta – viccelődik a művész.
Úgy vagyok gyerek…
A moziplakátok, kidobott újságok, kartonpapírok mellett Lóránt alkotásaihoz kisebbik, autista lányának a rajzait is felhasználja. A történet úgy kezdődött, hogy a nagyobbik lányának még általános iskolás korában írnia kellett egy zsoltárt, amelyben az apa egy nagyon szép gondolatot talált. A lány kéri istent, segítsen húgának, hogy helyt tudjon állni az életben, és tanárai is megértsék. A hittanfüzetből vett idézetet Lóránt felhasználta alkotásához, s beragasztotta különböző emberalakokba. Később kisebbik lányának firkái váltak munkái állandó alkotóelemeivé, figuráinak meghatározóivá. – Borzasztó jellegzetes firkarajzok ezek, jómagam is sok mindent eltanultam tőle. Szép kalligrafikus firkálmányok, amelyek nemcsak dekoratívak számomra, de mély tartalmat is hordoznak. Az általam feldolgozott témák mindig a gyerekekről szólnak. A gyerekekben még meglévő szellemiség, tisztaság foglalkoztat, hogy ez hol és miért veszik el a felnőtté válás során.
Egyfajta művészi hitvallásnak is beillik a következő gondolat: érdemes elgondolkodni, igazából az élet értelme nem biztos, hogy az, amit mi annak tartunk, inkább mindenkinek meg kell tartania magában ezt a gyermeki identitást. – Felnőttként – úgy hiszem – ez nekem egészen jól sikerült. Úgy vagyok gyerek, hogy tudom: felnőtt vagyok.
