Lábadi Károly: Reformátusok Nagypiszanicán – Reformirani vjernici u Velikoj Pisanici; Eszék–Budapest, Horvátországi Keresztyén Kálvini Egyház, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, Református Közéleti és Kulturális Alapítvány, 2025, 148 p.
Belovár közelében, a Bilogora hegység festői déli lejtőjén található, tipikus útifalu, az egyetlen utcával rendelkező Nagypiszanica. Különös nevezetessége, hogy a mintegy ezer lelket számláló településnek három temploma van: a katolikusok 1906 és 1909 között felépített Jézus szíve temploma, az 1903-ban elkészült reformátusok isteni hajléka, s a pravoszlávok 1713-ban barokk stílusban emelt Szent Lázár-temploma. A török pusztítás után elnéptelenedett faluba 1882 és 1896 között Somogy és Baranya vármegyéből telepedtek be a többségében református magyarok, templomuk a nyugat-szlavóniai magyarság több évszázados jelenlétének kiemelkedő jelképe. Ennek felújítása alkalmából jelent meg Lábadi Károly Reformátusok Nagypiszanicán – Reformirani vjernici u Velikoj Pisanici című, képekkel gazdagon illusztrált, kétnyelvű kiadványa. A híradások szerint „az épület leromlott állapota miatt a templomban már régóta nem szólt Isten Igéje. A veszélyes, omladozó épület helyett a nagypiszanicaiak a gyülekezeti házban tartották meg az alkalmaikat. Mostantól azonban újra felcsendül az ének és a hálaszó a templom falai között, a magyar és a horvát kormány támogatásának köszönhetően, ugyanis megújult az Isten háza.” Az esemény tiszteletére jelent meg a történelmi áttekintést is tartalmazó kiadvány.
A falut 1774-ben az első katonai felmérés térképén Dorf Velika Piszanicza néven találjuk. A település katonai közigazgatás idején a szentgyörgyvári ezredhez tartozott, Lipszky János Repertorium locorum obiectorumque című 1808-ban Budán kiadott repertóriumában is Velika Piszanicza néven szerepel, Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében Piszanicza (Velika) néven emlékezett meg az akkor már 201 házzal, 436 katolikus és 668 ortodox vallású lakossal rendelkező településről. Nagypiszanicának 1857-ben 1449, 1910-ben pedig már története során a legtöbb, 2524 lakosa volt.
Fáncsik János 1884-ben a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapban közölt írásában így számolt be nagypiszanicai élményeiről: „Két évvel előbb Piszanicáról semmit sem tudott a világ, s alig másfél év alatt híressé tették azt a magyarok. Piszanica Belovár megyében a Verőcétől Belovárra vezető országút közelében fekszik, és gör. keleti esperességi székhely, a derék Meli Athanasius esperessel 1881 őszén vetődött oda az első magyar református ember a Somogy szélén fekvő Csokonából, s vett ott 850 forintjáért egy 50–60 magyar holdas birtokot, melyért ma 2500–3000 forintot ígérgetnek. Őt követte csakhamar a múlt év tavaszán a 2-dik, 3-dik, s így tovább, annyira, hogy ma Piszanicán és a szomszéd 3-4 községben van 38 református család 190–200 lélekkel.”
Egy helyi krónikása, a horvát Baič Bogdan 1990-ben keletkezett írásában így fogalmazott: „A 19. század második felében Pisanicára magyarok települnek. Dél-Magyarországról származnak. Mivel a Drávának ezen a felén a föld jóval olcsóbb, a szorgalmas és becsületes emberek hamar feltalálták magukat. […] Dolgos és spórolós emberek lévén megvették az olcsóbb földeket. A magyaroknak saját népviseletük is volt, és még az én gyermekkoromban – írja az emlékező – nagyon ritka eset volt, hogy horvátul beszéltek volna. Leszármazottaik ma is az Alvégen laknak. A magyarok többsége katolikus vallású volt, a kisebb részük protestáns. A protestánsok kálvinisták voltak. Amikor a kiegyezés szerint 1868-ban Horvátország magyar fennhatóság alá került, az akkori magyaroknak a védelme is erőteljesebbé vált. A kálvinisták 1903-ban megépítették templomukat, amely még ma is áll.”
A földszerzés lehetőségének csábítására a XIX. század utolsó évtizedeiben betelepült magyarok sorában már akkoriban nagy igény mutatkozott egyházi életük megszervezésére, s Antal Gábor, a dunántúli református püspök állt az élére az egyre határozottabb templomépítő mozgalomnak. „Hamar felismerte a veszedelmet, amit az jelentett, hogy a szlavóniai magyarok gyermekeit görög nem egyesült rác papok keresztelik, a házasságokat ők áldják meg, a halottakat azok temetik.” Hivatalának elfoglalása után az egyházszervező munka élére állt, neki köszönhető a református templom felépülése is. „Az imádság háza keletelt, egyhajós, nyeregtetős, négyszögletes alaprajzú, szentélye félkörívesen záródik. Tornya a templomhajó oldalához simul, sisakja piramis alakú, ólomlemezzel fedett, csillag ékesíti.” A templomépítés egykori eseményét ma is látható emléktábla őrzi: „Isten dicsőségére ⁄ Ő felsége I. Ferencz József ⁄ Magyar és Horvát ország királya uralkodása ⁄ Mégs. és Ftdő Antal Gábor püspök ⁄ fő pásztorsága alatt ⁄ Nt Bíró László lelkész, Zákányi József, Molnár Mihály gondnokok idejében ⁄ készült ezen templom.” Berta Imre lelkész egyik levelében így fogalmazott: „Mikor én 1920 karácsonyán Velika Pisanicára kerültem, Novigradac, Vaska, Slanovoda vidékén egy-két magyar ref. lélek már csak hírmondónak akadt, maga Suhopolje éppen csak mint hivatalos központ állott még. […] Az összes Julián-iskolákat, így a mienket is, az állam természetesen megszüntette, és az ingatlanokat elsajátította.”
A közösségépítés azonban láthatóan sikeres volt, 1940-ben Angeli András a szlavóniai magyar szórványokat látogató útja során készült riportjában így fogalmazott: a vidék magyarságának öntudata meglepően fejlett, e rendkívüli fejlettséghez nagyban hozzájárult a református vallás. „A református vallású magyaroknak mindvégig kiváló és lelkiismeretes magyar papjaik voltak, akik minden eszközt és lehetőséget felhasználtak a magyar nemzeti öntudat ébrentartására és fejlesztésére.” Szükség is volt a papi gondviselésre, hiszen magyar tanítója nem volt a falunak. A Jugoszláviai református egyház első püspöke, Ágoston Sándor, és a jeles nyelvjáráskutató, Penavin Olga is elbűvölő szeretettel emlékezett meg a táj mostoha sorsú lakóiról.
Története során az egyházközösség lelkésze volt Kovács László, Bíró László, Czeglédy Sándor, Juhász Pál, László Levente, Berta Imre, Gyurkovics Ernő és Nozdroviczki Artúr, de egy ideig Nagypiszanicán szolgált Kiss Antal, későbbi bácskossuthfalvi lelkész is. Az 1980-as évektől majd húsz évig nagytiszteletű Andel Károly volt a misszió lelkésze. Őt Hájek János tiszteletes úr követte, aki immár huszonnegyedik esztendeje szolgálja havonta egy alkalommal a nagypiszanicai magyar kálvinista közösség lelki üdvösségét. 2025-ben a református templom kívül-belül megújult, s a decemberi avatóünnepségre megjelent Lábadi Károly Reformátusok Nagypiszanicán című könyvében a már-már elfeledett magyar vidék évszázados csodáival ismerteti meg az olvasóit.
