Születésnapján, május 11-én emlékezünk meg Herceg János akadémikus íróról, szerkesztőről, műfordítóról, aki tizenkilenc évig élt és alkotott Doroszlón. A nyugat-bácskai faluban sokunknak, munkásembernek, tanítónak, egykori és mostani intézményvezetőnek, művelődést szervezőnek van emléke, Vas Ferkó (helyi) történetének írójáról. A nagyanyám utcájában, a régi nevén Szentkút utcán áll a takaros ház, ahonnan Herceg sétára indult minden nap délelőttjén. Arisztokratikus alakját gyakran lestem meg kíváncsi gyerekszemmel. Sajnos közelebbről nem volt alkalmam megismerkedni személyével, „csupán” az alkotásaival, kamasz koromban. ,,János bátyám”, így szólították a faluban, saját kérésére nem „uramozták”. Mindezt már hallomásból tudom, Dautbegovics Zoltán, a sorstárs, a barát, a falubeli újságíró visszaemlékezéséből. Zoltán, az írói nagyságnak és a tanítómesternek kijáró tisztelettel, mindig szívesen mesél arról, amit Herceg János közelében munkálkodva, pajtáskodva megélt és hallott.
Elmondta, az író batinai, kiskőszegi (onnan írta többek között Leányvári levelek című sorozatát) házát elmosta az ár, majd visszatért Zomborba. Nejével együtt, doroszlói származású házvezetőnőjüket látogatta meg, amikor vonzalma ébredt a település iránt. A Duna–Tisza–Duna-csatorna partjának hangulata azonnal magával ragadta a táj-érzékeny alkotót. Később is naponta lejárt oda, hajnali sétát tett a DTD-híd és a Szentkút közötti szakaszon. Közvetlenül a kertje végében húzódik a csatorna, amelynek partjára mólót építtetett és nyaranta ott fürdőzött, üldögélt János bátyánk. Háza felújításánál segédkeztek a helyi mesterek, s a zombori Dunatáj hetilap akkori munkatársai is. Otthona közösségi térré vált, szigorú napirendje (reggeli séta, világsajtó-szemle, írás, séta a postára, a községházára, délutáni pihenő, alkotómunka) ellenére ajtaja mindig nyitva állt kortársai, írók, festőművészek és helyi bizalmasai előtt. A doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület vezetésével már annak elnevezése előtt is állandó kapcsolatot ápolt, olyannyira, hogy ő volt a keresztapja a Doroszló iparosegyleteiből alakult művelődési intézménynek. Annak berkeiben, a Szalai tanítóházaspár mellett Dautbegovics Zoltán és Pusztai Lajos (az akkor fiatal, ambiciózus publicista, irodalombarát) segítették őt helyi népművelő tervei megvalósításában. A Móricz Zsigmond MME-ben rendszeresen szerveztek irodalmi esteket, képzőművészeti kiállításokat, egyebek mellett a zombori Milan Konjović (aki a doroszlói májgombóclevest különösen szerette) és a zentai Andruskó Károly alkotásait mutatták be. A helyi természeti, népies környezet és „hercegi” miliő különös elegye nemcsak időlegesen, hanem tartós, költözési szándékkal is Doroszlóra vonzott alkotótársakat. Fehér Ferenc költő János bácsi példáját követve vásárolt házat, az akadémikus szomszédságában. ,,Írófaluvá” lett a település, amelynek hagyomány- és vallástisztelő, népdalokon és egyházi énekeken szocializálódott lakossága (rokonműfajról lévén szó) hamar befogadta az irodalom hús-vér megnyilvánulásait. A két alkotó lénye, személyisége eggyé vált a falu szellemiségével. Herceg János ott volt a helyi rendezvényeken, mint Zoltán mesélte, élvezettel kísérte figyelemmel azokat, kivéve, amikor az autentikus népdal helyett nótát hallott, azért haragudott… Mindenben az eredetit, a nyers-igazat kereste. János bátyánk és Zoltán együtt fogadták Doroszlón a belgrádi Magyar Nagykövetség delegációját évente, továbbá közösen járták a vidéki rendezvényeket is, meghívott vendégként. Herceg rendszerint maga mellé ültette Zoltánt, aki emiatt gyakran feszengett, mondván: „hogy kerülhet ő ilyen előkelő helyre?” Egy bizonyos eseményen is így történt. A műsor kezdete előtt nem sokkal belépett a párttitkár és a neje, akinek nem jutott hely. Zoltán nyomban fölpattant, hogy hátrébbül, de János bátyánk maradásra intette, ezekkel a szavakkal: „A párttitkár találjon csak helyet a feleségének!”. Ez is egy a sokat mondó anekdoták közül, amelyek körbelengték az akadémikust. Delejes életvitele, regényei, tanulmányai, levelei, versei, meséi, „ereszalji észrevételei” elképzelhetetlenné tették (fizikai) elmúlását. 1995-ben, doroszlói otthonában szélütés érte, egyhetes agónia után szülővárosában, Zomborban hunyt el. A nyugat-bácskaiak emlékezetében máig él személye és szellemi hagyatéka. Doroszlón utcát neveztek el róla, majd 1998-ban megalapították a Herceg János Irodalmi Díjat, a helyiek, Pusztai Lajos, Dautbegovics Zoltán és a zombori Fekete J. József irodalmár kezdeményezésével. A díj gondozását később átvette a zombori Berta Ferenc Zsebszínház, amely a tavalyi évig az író születésnapján történő koszorúzási ünnepséget is megszervezte. A doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület (Dautbegovics Zoltán javaslatára) Fehér Ferenc nevét kapó irodalmi csoportja több évig, az akadémikus író nevét viselő novellapályázatot írt ki, vajdasági középiskolások számára, továbbá Fehér Ferenc- szavalóversenyét napjainkban is megrendezi évente. Herceg János Vas Ferkó című története 2009-ben a doroszlói gyerekek hangján szólalt meg, Wilhelm József történelemtanár dramatizációjának és rendezésének köszönhetően. A közelmúlt történelmi és emberi viszonyokbeli viharai ellenére elmondható, nem vallott szégyent az utókor. Így Herceg János választott, doroszlói magyar közössége, amelyről, János bátyánk, ha a faluba költözésének okairól kérdezték, a fentiek mellett azt mondta még: „a nyelvében élő nép között akartam lenni.”
Herceg Jánosra emlékeznek Zomborban
A neves író, műfordító, szerkesztő születésének 108. évfordulójára emlékeznek május 11-én, csütörtökön Zomborban, az író síremlékénél a Szent Rókus temetőben (Katolikus Nagytemető). Az idei rendezvény szervezője a doroszlói székhelyű Dunatáj Egyesülés Nyugat-Bácska Régiófejlesztéséért szervezet.
Herceg János életművének tisztelőit este hatra várják a síremléknél. Az emlékezésen méltató fölszólalások és versek hangoznak el, majd elhelyezik az emlékezés virágait. A megemlékezésen résztvevőket a szervezők egy állófogadásra is meginvitálják.
A Dunatáj Egyesülés minden érdeklődőt szeretettel vár a rendezvényre.
