2024. május 8., szerda

Az EXIT a világ öt legjobb fesztiválja között

Az újvidéki rendezvény nagy zenei eseményeket körözött le

Tavaly a világ minden tájáról több mint 100 ezer ember szavazott kedvenc zenei rendezvényére. Ennek értelmében az első helyen a belga Tomorrowland áll, ezt követi az amerikai Ultra Music és az EDC Las Vegas, negyedik helyezett a brit Creamfields North lett, az ötödik helyezést pedig az újvidéki EXIT fesztivál nyerte. Ezzel olyan gigantikus zenei események elé került, mint a Glastonbury, a Coachella, a Burning Man, a Lollapalooza, a Sziget, vagy az Awakenings.
– Ez az elismerés ismét megerősíti az EXIT globális hírnevét, amelyet több mint két évtizede a világ egyik legrangosabb fesztiváljaként tartanak számon. Különösen meghatározó, hogy a listát kizárólag a közönség szavazatai alkották szerte a világon – mondta a fesztivál alapítója és igazgatója, Dušan Kovačević.

Az Exit fesztivál Facebook-oldala

Az Exit fesztivál Facebook-oldala

Ennek az elismerésnek az is a jelentősége, hogy a neves DJ Magazine olvasóitól származik, amelynek Top 100 Fesztiválok, a Top 100 DJ-k és a Top 100 Klubok listája a szakmán belül az etalont jelentik, különösen az elektronikus zenében. Az újvidéki fesztivált sokféle zenei műfaj jellemzi, és az egyik fő jellegzetessége a híres Dance Arena, amelyet az elektronikus zene vezető színterének tartanak a világon.

Nyitókép: Az Exit fesztivál Facebook-oldala