Egy ma már nem létező ország „abszolút uralkodója” volt – dicsőítő verseket, dalokat írtak hozzá, születésnapján ifjúsági staféta köszöntötte. Képei, szobrai ott virítottak nemcsak az állami intézmények, iskolák és kocsmák falán, de oltárképként magánházakban is gyakran kitették portréját.
Kultúra
Meghalt Steven Bochco, amerikai forgatókönyv író és televíziós producer.
„A mese szól a barátságról, a gyereknek maradásról, felnőtté válásról, felelősségről, szertelenségről, útkeresésről...”, olvashatjuk a Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszói legfrissebb előadásának ajánlójában – és valóban remek ötletnek bizonyult Frank L.
Különleges élményben és igencsak szórakoztató estben lehetett részük azoknak, akik a csütörtök estét a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban töltötték. Itt ugyanis, a Kosztolányi Dezső Napok zárór...
Április 19-én nyílik és 22-ig tart az idén 25 éves jubileumát ünneplő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amely az elmúlt két és fél évtized alatt Európa és a régió egyik legjelentősebb könyves eseményévé fejlődött. A Millenárison idén 26 ország 160 kiállítója és több mint 170 program – könyvbemutató, dedikálás, kerekasztal-beszélgetés, vetélkedő, koncert – várja a látogatókat.
Vajdasági részről Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke méltatta az együttműködést

