Egy ma már nem létező ország „abszolút uralkodója” volt – dicsőítő verseket, dalokat írtak hozzá, születésnapján ifjúsági staféta köszöntötte. Képei, szobrai ott virítottak nemcsak az állami intézmények, iskolák és kocsmák falán, de oltárképként magánházakban is gyakran kitették portréját. Kultuszának tartós elemei voltak: ő a nép fia, de egyben atyja is, partizán néphős, tévedhetetlen katonai stratéga és ideológus, az ország függetlenségének lánglelkű védelmezője, jövőt teremtő messiás, nemzetközi tekintélyű politikus – akinek mint az el nem kötelezett mozgalom egyik alapítójának képe ott volt a Guineai Köztársaság legnagyobb címletű pénzén is.1980-ban soha nem látott pompával helyezték örök nyugalomba a Virágházban. Halála után őt is utolérte a diktátorok örök sorsa: lerántották a saját rendszere által emelt hamis piedesztálról, dicső portréját feketére festették. „Horvát renegát”, „szerbfaló jugoszláv”, brutális diktátor lett, akinek még a születési dátuma sem igaz. Egyre több és egyre vadabb városi legendák kötődnek nevéhez: e szerint már nem is Kumrovecben született, szülei nem is parasztemberek voltak, sőt házasságon kívül született gyermek volt, anyja állítólag lengyel grófnő, apja pedig egy gazdag zsidó földbirtokos volt, akinek tetejében Szeged környékén voltak birtokai. A nevéhez fűződő feketelegenda mellett azonban napjainkban is virágzik a Tito kultusz, mert számos szerbiai városban, faluban napjainkban is utcák, terek őrzik a nevét. Rajongói oldala van az interneten, hívei rendszeresen megünneplik születésnapját a horvátországi Kumrovecben ma is létező emlékházánál, rajongói rendszeresen látogatják nyughelyét. Ki volt hát valójában Josip Broz Tito – mert róla van szó? Erre a kérdésre igyekezett válaszolni a szegedi előadásán A. Sajti Enikő történész.
