2026. június 30., kedd

Kultúra

Elhunyt Miloš Šobajić festőművész

Koronavírus-fertőzés következtében 76 éves korában elhunyt Miloš Šobajić rangos festőművész. Médiaértesülések szerint a festőt április 5-e óta a belgrádi Dragiša Mišović kórházban kezelték, két hét után azonban lélegeztetőgépre kapcsolták.

Beethoven tiszteletére

A világ tavaly ünnepelte Beethoven születésének 250. évfordulóját, de a 2020-as év nem csak erről szólt. A járványhelyzet mindenképpen megnehezítette azt, hogy a nagy zeneszerzőről méltóképpen

Szembesülés a múlttal

A Szarajevói Filmfesztivál online programja jóvoltából kilenc filmet tekinthetnek meg ingyenesen az érdeklődők az egykori Jugoszlávia területéről. Olyan alkotások szerepelnek a programban, mint Jasmila Žbanić Quo vadis, Aida?

Két Gránátalma díjas vajdasági

A Hagyományok Házában csütörtökön megnyílt az Élő Népművészet – Országos Népművészeti Kiállítás, e rangos népművészeti eseményt 5 évente rendezik meg. Az idei tárlat alcíme: A fenntartható hagyomány.