2026. szeptember 21., hétfő

Kultúra

Európa-szerte díjazott előadások a Synergy fesztiválon

Hétfőn kezdődik a nemzetközi Synergy Fesztivál az Újvidéki Színházban. Németországból, Romániából, Magyarországról, Horvátországból és Szerbiából érkező társulatok produkcióit tekintheti meg a közönség december 6-ától 12-éig.

Fontos kérdésekről gyerekeknek

A Zentai Magyar Kamaraszínház nagy sikerrel mutatta be november legvégén Hedry Mária: Tündér Míra című mesejátékát Krizsán Szilvia rendezésében. A bemutatón maga a szerző, Hedry Mária, magyarországi író, költő is jelen volt, akivel az előadás utáni percekben a látottakról, hallottakról, az első benyomásokról beszélgettünk.

Lányi–Csáth–Kosztolányi

Szerdán, azaz e hó 8-án 19 órai kezdettel Lányi Ernő-, Csáth Géza-zeneművek és Kosztolányi Dezső-versek hangzanak el a szabadkai Városháza dísztermében. A programot illetően Németh György zongoraművészt és zenepedagógust kérdeztük.
Fotó: Lukács Melinda

Zenével, énekszóval várták a Mikulást

Igazi Mikulás-váró hangulat volt csütörtök estefelé a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ szervezésében, a szabadkai Kosztolányi Dezső

A lány a szökőkútban

Bemutatták az Anita Ekberg (1931–2015) svéd színésznőről szóló The Girl in the Fountain (A lány a szökőkútban) című filmet a torinói filmfesztiválon. Az Antongiulio Panizzi által rendezett film főszerepét Monica Bellucci alakítja.