Kultúra
Ötven éves korában, kábítószer-túladagolás okozta szívinfarktusban elhunyt Dark Man X rapper és színész, polgári nevén Earl Simmons.
A költészet napján, vasárnap zárul a Vörösmarty-emlékév, amelyet a 220 éve született költő tiszteletére szervezett a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola és a Vörösmarty Emlékház – tájékoztatták a szervezők pénteken az MTI-t.
A National Geographic ismeretterjesztő műholdas televíziós csatorna április 11-én, szombaton este kilenc órakor vetíti az Európa magasból című dokumentumfilm-sorozatának Magyarországot madártávlatból bemutató epizódját.
Aleksandar Botić grafikus A városi hétköznapok gesztusai című kiállítása pénteken nyílt meg a Kortárs Galériában. A kiállítás az alkotó legújabb grafikai ciklusát mutatja be, ez egyben a doktori disszertációja is, amelyet tavaly védett meg.
Újvidék Zenekedvelő Ifjúsága szervezésében a székvárosi közönség péntek este a Zsinagógában színvonalas, élő koncert részese lehetett, a Vajdasági Szimfonikus Zenekar tizenhárom rangos művészének köszönhetően. Wolfgang Amadeus Mozart 10.