A Szabadkai Városi Múzeum Pillantás a múltba elnevezésű projektje keretében kéthetente más és más műtárgyat mutatunk be a múzeum különböző gyűjteményeiből. A tárgyakat a múzeum bejáratának jobb oldalán lévő, külön erre a célra kialakított kirakatban láthatják az érdeklődők.
Kultúra
A Szerb Nemzeti Színház Drámatársulata Momčilo Nastasijević Kod Večite Slavine című drámáját állította színpadra. A halálról, az átokról és a bűnök öröklődéséről, a határtalan szerelemről, szenvedésről és bűnbánatról szól a színmű, amelynek a premierjét február 21-ére tűzték ki a szervezők.
A VM4K, a Szekeres László Alapítvány és a VMMSZ megemlékezéssorozattal tiszteleg Garay Béla állami és Sterija-díjas rendező és teatrológus munkássága előtt, ennek első állomása a mai emléktábla-avatás.
A magyar kultúra napja vajdasági központi ünnepségén adták át a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség életmű- és pályadíjait. Az adai Birkás János
Filmklubot indított el a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ. Az első vetítésre csütörtökön került sor, a továbbiakban pedig minden hónap
Felpezsdült az élet a csantavéri Bartók Béla Művelődési Egyesületben. A székházban rajztanfolyamok, kézműves foglalkozások, könyvbemutatók, képzőművészeti tárlatok és filmvetítések zajlanak.

