Elhunyt Molnár V József Magyar Örökség díjas „néplélektan-kutató”, néprajzkutató, grafikusművész, 1956-os szabadságharcos, a Történelmi Vitézi Rend tagja –írja az erdely.ma.
Kultúra
Emir Kusturica neves szerb filmrendező lett Moszkvában az orosz hadsereg központi színházának főigazgatója. Az Arany Pálma-, Ezüst Medve-, Arany Oroszlán díjas rendezőt az orosz hadügyminiszter kérte fel a posztra, amelyet Kusturica elfogadott.
A Vajdasági Tehetségsegítő Tanács pályázatot hirdet a kiemelkedően tehetséges magyar anyanyelvű diákok díjazására. Ajánlásokat iskolák, intézmények, egyesületek, magánszemélyek nyújthatnak be.
Rúzsa Magdolna Facebook oldalán is közzétett bejegyzésében tudatta követőivel és rajongóival, hogy hatvankét nap után hazatérhetett hármas ikreivel együtt a budapesti Honvédkórházból.
A Vajdasági Vándormozinak köszönhetően Vajdaságban is bemutatásra kerül az „Elk*rtuk” című népszerű magyarországi politikai krimi.
A hétvégén mutatta be a szabadkai Gyermekszínház a Hernyák György rendezésében készült Lúdas Matyi című új produkcióját, amelyben a jól ismert tanulságos mese mellett fontos szerepet kap a zene, a tánc és a mozgás is. A táncjátékban szó szerint találkozik a tánc és a játék, a néptánc és a színpadi mozgás.

