A Durindó és Gyöngyösbokréta Fesztiváltanácsa pályázatot hirdet a 2023-ban sorra kerülő LIX. Gyöngyösbokréta és a XLVI.
Kultúra
Az évad utolsó bemutatójához érve, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház az Újvidéki Színházzal készít közös produkciót, Lovas Ildikó Amikor Isten hasba rúg című regénye alapján.
Emléknapot rendeznek Radnóti Miklós születésének évfordulója (május 5.) alkalmából ma, csütörtökön Szegeden, az eseményen tizenkét óra alatt elhangzik a költő valamennyi verse, sétán mutatják be egyetemi éveinek fontos helyszíneit, tartanak kiállításmegnyitót és dokumentumfilm-vetítést is – tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Ákos, a népszerű magyarországi pop-rock énekes, zeneszerző, szövegíró és dalszerző Facebook közösségi oldalán jelentette be, hogy június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján Tótfaluban, a Labdarúgó Akadémia pályáján fog először fellépni Vajdaságban.
A jövő héten tartják az Eurovíziós Dalfesztivált. Az előzetes felmérések szerint Ukrajna esélyes a győzelemre, míg Oroszországot eltiltották a versenyzéstől, írja a 021.
A 120 évvel ezelőtt elhunyt Lauka Gusztáv, koszorús költőre emlékeztek pénteken Nagybecskereken. Ez volt a Találkozások az Úri utcában című rendezvénysorozat ötödik eseménye. Erre az alkalomra újra...

