2024. június 17., hétfő
TRIANON 100

Egyeseknek öröm, másoknak tragédia

Szijjártó Péter: A történelmi tények tiszteletben tartása nem jelent revizionizmust

Az Országgyűlés keddi ülésén a napirend előtti felszólalásokban az idei trianoni évforduló is téma volt.

Csöbör Katalin, a Fidesz képviselője felszólalásában hangsúlyozta: egy felelősen gondolkodó magyar kormánynak meg kell adnia minden segítséget minden magyarnak, bármilyen veszélynek is legyen kitéve, és a jelenlegi kormány ezt teszi. Így van ez, ahol magyar közösségeknek szükségük van a támogatásra bárhol a világon – vélekedett.

Fotó: MTI

Fotó: MTI

Felidézte, hogy 2010-ben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hatalmas árvíz pusztított, és ez a katasztrófa egybeesett a trianoni évfordulóval. A Trianon óta eltelt időben nem halványult meg ennek az eseménynek az emléke, Trianonról emlékeznek meg a nemzeti összetartozás napján, emlékeznek azokra a határon túli magyarokra, akik ápolták a magyar kultúrát és nyelvet – mondta.

A kormány részéről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kifejtette: Magyarország esetében az ország és a nemzet határai történelmi okok miatt nem esnek egybe. Olyan külpolitikát folytat a kormány, amely a jószomszédi kapcsolatokban érdekelt, minden szomszédos országgal jó kapcsolatot akarnak ápolni, ami főként a határon túli magyar nemzeti közösségeknek jó – fogalmazott. Hozzátette: igyekeznek elkerülni a feszültséget, a belpolitikai kérdésektől távol tartják magukat, amíg azoknak nincs hatásuk a magyar nemzeti közösségekre.

Kijelentette: fontos a kölcsönös tisztelet is, elvárják a szomszédos országoktól, hogy tartsák tiszteletben, hogy ami nekik történelmi eseményként örömet jelent, az számunkra nemzeti tragédia. Ugyanakkor a történelmi tények tiszteletben tartása nem jelent revizionizmust – közölte.

A miniszter kitért arra: segítik a határon túli közösségeket a gazdasági megerősödésben, folytatják a gazdaságfejlesztési programokat, újabb 18,5 milliárd forintot fordítanak erre. A magyar nemzet minden tagja számíthat a kormányra, éljen akár az anyaországban vagy a határokon túl – mondta.