A román belügyminisztérium három újabb menekültállomást tervez létrehozni 2016-ban. Erdélyben a termálvizes strandjáról ismert Szatmár megyei Tasnádot szemelték ki erre a célra. A fürdővárosba így több száz menekült kerülhet.
Romániában jelenleg hat befogadóközpont működik, ezeknek Bukarest és Giurgiu mellett a Máramaros megyei Nagysomkút, a Suceava megyei Radócz (Rădăuți) valamint Temesvár ad otthont. Petre Tobă belügyminiszter vasárnap esti közlése szerint ezek mellett újabb menekültállomást létesítenek: Tasnádon, valamint az Argeș megyei Câmpulung és a Gorj megyei Bumbești-Jiu városokban.
Petre Tobă a parlament költségvetési bizottságában ismertette a minisztérium terveit az újabb befogadóállomások létesítéséről. Ezekben a helységekben már kiszemelték a szükséges ingatlanokat, amelyeket a következő hónapokban feljavítanak, illetve felszerelnek. A belügyminisztérium tervezett költségvetésére ellenszavazat nélkül bólintott rá a költségvetési bizottság, ha a parlament is elfogadja, a szaktárca 11,693 milliárd lejből gazdálkodik a következő évben.
Romániának 6300 menekültet kell befogadnia a kötelező kvóták szerint, amelyről szeptemberben döntöttek az uniós igazságügyi és belügyi tárcavezetők. A belügy Tasnádon a csendőrség használaton kívüli ingatlanában tervezi a menekültállomást beindítani. Az évek óta üresen álló laktanya 600 hálóhellyel rendelkezik, de van elegendő hely tornatermeknek, orvosi rendelőknek, ugyanakkor szükség esetén megfelelő termek vannak a gyerekek oktatására is.
Súlyos csapás lehet a város gazdaságára
Vasile Mitrașca polgármester kifogásolta, hogy Bukarest a városvezetés megkérdezése nélkül döntött a befogadóállomás létesítéséről. Mint mondta, a tasnádiak nem örülnek a döntésnek, mivel a híradásokból is lehetett látni mi történhet az olyan városokban, ahová több száz menekültet telepítenek.
A leendő befogadóállomás ráadásul a városi strand közelében van, amelynek szerte az országból vannak vendégei. Évente 250 ezer turista látogatja a kisváros nevezetességeként ismert termálvizes strandot. „Több száz menekült betelepítése súlyos csapás lehet a városunk gazdaságára, hiszen a jelentős pénzforrásnak tartott turizmust vetheti vissza, ha elriasztják a turistákat” – magyarázta a polgármester.



