A Terrorelhárítási Központ (TEK) helyesen teszi, ha minden eseményt kiemelten értékel, a hétvégi akciókban pedig nem történt olyan, ami felróható a szervezetnek – közölte Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a két hétvégi eset érdemi kockázatot jelenthetett Magyarország biztonsági helyzetére nézve, és ezt a Fővárosi Főügyészség tájékoztatása is megerősíti.
Nagy hiba lenne, ha szakértők helyett politikusok vagy újságírók mérlegelnék a helyzetet, átvállalva a kockázat felmérésének felelősségét – jelentette ki, hozzátéve: a bizalom megrendítése a biztonsági kockázat alábecsüléséhez vezethet.
A TEK terrorellenes akciósorozatában a hétvégén elfogott férfiak némelyike nem csak történelemrajongó – közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel. Ibolya Tibor emlékeztetett: a november 21-én, szombaton kora délután Budapest XI. kerületében elfogott két gyanúsítottat a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája lőfegyverrel visszaélés és lőszerrel visszaélés bűntette miatt előzetes letartóztatásba helyezte. A magyar férfiak autójában elrejtve számos lőszert, tárat, géppisztolyokat találtak és foglaltak le, majd az ügyet átadták a nyomozásra illetékes Budapesti Rendőr-főkapitányságnak (BRFK).
Mindkét férfi büntetett előéletű, egyiküket 2015 májusában azért ítélték el, mert lőszereket hozott be az országba, a másik pedig 2014 novemberében szabadult lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt hét és fél éves szabadságvesztés büntetéséből, így a mostani cselekményét különös visszaesőként követte el.
A vasárnap dél körül, ugyancsak a XI. kerületben elfogott négy gyanúsított ügyében a BRFK bevetési osztálya több tucat, az előzetes tűzszakértői vélemény szerint feltehetőleg világháborús páncéltörő gránátot, repeszgránátot, német tojásgránátot, lőszereket és egyéb robbanóanyag-tartozékokat foglalt le – idézte fel a fővárosi főügyész.
A két magyar és a két magyar nemzetiségű szlovák állampolgárt a rendőrség robbanóanyaggal és lőszerrel való visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki. A kerületi ügyészség egyikük, S. Roland előzetes letartóztatását látta indokoltnak azért, mert a ruházatában és a lakásán is feltehetőleg éles lőszereket, gránátokat, egyéb vegyi anyagokat és gyújtózsinórokat találtak. Az ügyészség indítványát a bíróság szerdán elutasította, így mind a négy gyanúsított szabadlábon védekezik.



