2026. április 12., vasárnap
KÁRPÁTALJA

Megbékélhet a KMKSZ és az UMDSZ

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) közötti, mintegy húsz éve megromlott viszony helyreállításán dolgozik a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, aki erről pénteken beszélt a nemzetpolitikai aktualitásokról tartott sajtótájékoztatóján Budapesten. Potápi Árpád János elmondta: kedden az Ungvári Nemzeti Egyetem diplomaosztóján járt, azt követően találkozott a KMKSZ és az UMDSZ elnökével, akikkel közösen próbálják elérni, hogy az őszi ukrajnai önkormányzati választásokra helyreálljon a két szervezet együttműködése, újra elindulhasson köztük a párbeszéd és oldódjon a feszültség. Hozzátette: a jövő héten várható a helyi választási törvény módosítása, amely után ismét asztalhoz ül az elnökökkel.

Az államtitkár a sajtótájékoztató előtt találkozott a magyar származású amerikai és kanadai fiatalok számára indult ReConnect Hungary program idei ösztöndíjasaival. Közölte: ebben az évben a korábbihoz képest kétszer annyian, mintegy harmincan vesznek részt a programban, az idén George Pataki magyar származású amerikai politikus, elnökjelölt fia is az ösztöndíjasok között van.

Magyar ember Magyar Szót érdemel