2026. április 12., vasárnap

Hihetetlen történetek a határon túlról

Wetzel Tamás a határon túli magyarságot támogató programokról beszélt a köztelevízióban

A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint az új nemzetpolitikának nagyon fontos eredménye, hogy megszólítják a magyar közösségeket, és odafigyelnek igényeikre. Közben hihetetlen történetekkel is szembesülnek, „felfedezték” például Argentína egyik belső tartományában a csaknem száz évvel ezelőtt odavándorolt magyarságot. A nyugati diaszpóra, illetve a Kárpát-medencei magyarság erősítését célzó programok indultak: Kőrösi-, a Petőfi Sándor-program, ugyanakkor jelentős összeggel támogatják a szakképzés erősítését a Kárpát-medencében.

A külhoni magyar szakképzés sikeréhez is szeretne hozzájárulni a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága. Ennek elérése érdekében programot is indítottak. Ezzel egy időben életre hívták a Kőrösi Csoma Sándor-programot. Ennek célja a nyugati diaszpóra erősítése: 100 magyar fiatal utazik 32 ország magyar közösségeihez – hangzott el az M1 reggeli műsorában.

Wetzel Tamás helyettes államtitkár elmondta: a kormány 500 millió forintot biztosított arra, hogy a Kárpát-medencében a szakképzést erősítsék. Kárpátalján és a Délvidéken már együttműködési megállapodást is aláírtak konkrét szakképzési projektumok támogatásáról. Példaként említette, hogy tangazdaságok fejlesztését, tankönyvek elkészítését, az oktatási intézmények hálózatosodását célozzák ezek a források. Fontosnak nevezte, hogy a külhoni intézmények át tudják venni azokat a tapasztalatokat, melyekben élen jár Magyarország.

Annak kapcsán, hogy külhoni magyar diákokat is várnak magyarországi szakmai gyakorlatra, azt mondta: ezt nyárra tervezik a helyi pedagógusszervezetek bevonásával. Ilyen módon szeretnék a helyi igények figyelembevételével sikerre vinni ezt a programot – fogalmazta meg.

Felidézte, hogy a Kőrösi-program 2013-ban indult, akkor még 50 ösztöndíjassal, és ma már 100 ösztöndíjasnál tartanak. A diaszpóra magyarsága szerint ezt a programot már 20 évvel ezelőtt el kellett volna indítani – tette hozzá.

Ha valamely szervezetnél egy néptánctanárra, egy magyartanárra, egy óvodapedagógusra, vagy egy levéltárosra van szükség, akkor ezt az igényt próbálják kielégíteni, és kölcsönösen nagyon pozitív eredményekről, élményekről számolhattak be – hangoztatta a helyettes államtitkár.

Hihetetlen történetek vannak – szögezte le Wetzel Tamás. Megemlítette: „felfedezték” Argentína egyik belső tartományában, a fővárostól ezer kilométerre, az 1920-as években odavándorolt magyarságot, mely lelkesen fogadta, hogy „végre velük is foglalkoznak”, és azóta már Magyarországra is jöttek tanulni abból a közösségből.

Kiemelte: az új nemzetpolitikának nagyon fontos eredménye, hogy a Magyar Diaszpóra Tanács, a Magyar Állandó Értekezlet felelevenítése révén megszólítják a magyar közösségeket, és odafigyelnek igényeikre.

Szólt arról is, hogy a Petőfi Sándor-program 50 fővel indul, és a Kárpát-medence magyarságát célozza. Lényege, hogy a szórványmagyarság szervezeteit támogatja ösztöndíjakkal, hasonló konstrukcióban, mint a Kőrösi-programban. Utóbbi már lezárult, előbbire még várják a jelentkezéseket. A részletek a kormany.hu, illetve nemzetiregiszter.hu oldalon találhatók.

Magyar ember Magyar Szót érdemel