2026. április 12., vasárnap

Egymásra mutogatás Questor-ügyben

Az ellenzék a miniszterelnököt, a Fidesz a baloldalt hibáztatja

Orbán Viktor miniszterelnök lemondását követelik, illetve bennfentes kereskedelem gyanúja miatt feljelentést tesznek az ellenzéki pártok azt követően, hogy a kormányfő közölte, ő rendelte el a minisztériumoknak a brókercégeknél tartott pénzek kivételét. A Fidesz szerint nem szabad "bedőlni" az ellenzéki bírálatoknak, hiszen a baloldal volt az, aki a "szocialista brókerbotrányban" elárulta és cserbenhagyta a magyar embereket.

Az MSZP délelőtt még a Külgazdasági és Külügyminisztériummal (KKM) szemben fogalmazott meg 24 órás ultimátumot, mielőtt feljelentést tennének, a kormányfő nyilatkozata után azonban már azt közölték, Orbán Viktor cserbenhagyta a magyar embereket, ezért távoznia kell tisztségéből. Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke szerint a kormányfő gyakorlatilag azt mondta, tudott arról, hogy emberek tízezrei fognak csődbe menni, és ahelyett, hogy megvédte volna őket, egy szót sem szólt.

A szocialista politikus szerint az is kiderült, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hazudott az ügyben, így Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter újra bebizonyította, hogy alkalmatlan posztjára, ezért neki is távoznia kell.

A KKM Lukács Zoltán délelőtti szavaira reagálva azt közölte, hogy a minisztérium és háttérintézményei nem rendelkeztek semmilyen törvénytelen információval a Quaestor pénzügyi helyzetével kapcsolatban. A tárca közleményében kitért arra is, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vezetősége március 5-én döntött arról, hogy kiveszi a tőkéjét a Quaestortól. E döntésnek köszönhetően a közpénz nem került veszélybe, nem veszett el - írták.

A Jobbik saját feljelentése mellett követeli, hogy megismerhető legyen, kik azok a magánszemélyek és vállalkozások, amelyek a bedőlés előtt vették ki pénzüket a brókercégből. Ezzel a politikusi érintettségek is feltárhatók - fejtette ki Volner János frakcióvezető-helyettes, aki azt is bírálta, hogy a Quaestor a "pénzügyi felügyelet lazasága miatt" 150 milliárd forint fiktív kötvényt bocsátott ki és "tőzsdézett" az emberek pénzével.

Az LMP szerint növeli a homályt, hogy a külügyi tárca azt állítja, hogy a piaci folyamatokat figyelve jutottak arra, hogy kiveszik pénzüket a brókercégtől, míg Orbán Viktor miniszterelnök kormánydöntést említett. Heltai László szakszívó egyebek mellett arra is választ vár, hogy mit kerestek kormányzati pénzek egy brókercégnél a Magyar Államkincstár helyett.

A Demokratikus Koalíció szintén feljelentést tesz az ügyben és azt szeretné, ha a kormányfő saját vagyonával felelne a történtek miatt. "Orbán Viktorra rádőlt a fideszes brókerbotrány", mert kiderült, hogy a miniszterelnöknek személyes felelőssége van abban, hogy hogyan alakult a Quaestor története - mondta Gréczy Zsolt, a DK szóvivője.

Az Együtt feljelentése mellett egy parlamenti vizsgálóbizottságot is létrehozna annak kiderítésére, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány tagjai hogyan bántak az emberek pénzével. Pápa Levente, a párt alelnöke azt kérdezte a Quaestor mellett más brókercégeknél is voltak-e az államnak számlái, egyúttal kérte, hogy a kormány mutassa be, máshonnan is elhozták-e az ott tartott pénzeket.

A PM szerint a miniszterelnök csalt, hazudott és becsapta a választókat, ezért feljelentést tesznek. Szabó Tímea társelnök azt mondta, amikor az ország folyamatosan szegényedik el, a kormány csak a saját pénzét próbálja menteni, az emberekkel nem foglalkozik.

A Liberálisok szerint egyértelmű, hogy a miniszterelnök végig tudott arról: állami pénzek vannak a Quaestronál, vagyis hogy a KKM "tőzsdézik az állami vagyonnal", hiszen csak ennek tudatában rendelhette el a pénz kivételét.

Az ellenzéki bírálatokra reagálva a Fidesz azt közölte, "nem dől be" a szocialisták provokációjának, hiszen a baloldal volt az, aki a szocialista brókerbotrányban elárulta és cserbenhagyta a magyar embereket. A kormánypárt szerint a kormányoldalt most bírálók "engedték, hogy zavartalanul működjön az évtizedes pénzügyi korrupció, a csaló brókerek eltüntessék mások pénzét és ezt meg is ússzák".

A baloldal emberei parlamenti vizsgálóbizottság előtt vallhatnak arról, miért hoztak olyan törvényeket, ami segítette, hogy zavartalanul működjön a pénzügyi korrupció - fejtik ki, feltéve a kérdést, "mit keres az MSZP, Gyurcsány és Bajnai a brókerek céghálózatában".

Orbán Viktor egy Sopronban tartott szerdai sajtótájékoztatón közölte, ő rendelte el, hogy a minisztériumok vegyék ki a brókercégeknél tartott pénzüket. A kormány ülésén hozott rendelkezés úgy szólt - mondta a miniszterelnök -, hogy minden minisztériumnak át kell néznie, van-e pénzügyi kapcsolata brókercégekkel, "állomásoztat-e" náluk közpénzt, és ha igen, azonnal vonja ki onnan, mert ilyen, "dominóhatással fenyegetett" időszakban "egyetlen forintnyi közpénzt sem szabad tartani" brókercégeknél.

Magyar ember Magyar Szót érdemel