2026. április 12., vasárnap

Kihirdették a Hajdúdorogi Metropólia megalakulását

Ünnepélyes szentmisén hirdették ki a Ferenc pápa által alapított Hajdúdorogi Metropólia megalakulását hétfőn a hajdúdorogi görög katolikus székesegyházban. A március 20-án meghozott pápai döntést hivatalosan Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa jelentette be a hívekkel zsúfolásig megtelt templomban. Az eseményen részt vett Alberto Bottari de Castello, Magyarország apostoli nunciusa, Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, valamint Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi római katolikus püspök is.

A magyar kormányt Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár képviselte.

A pápa a magyarországi görög katolikusoknak alapított – a rangban a római katolikus érsekségnek megfelelő – Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyház központjává a Hajdúdorogi Egyházmegyét emelte debreceni székhellyel, élére pedig első metropolitaként Kocsis Fülöp megyés püspököt nevezte ki.

Leonardo Sandri bíboros olaszul elmondott beszédében hangsúlyozta, a pápa döntése által pénteken nyilvánossá vált, a Hajdúdorogi Egyházmegye főegyházmegyei rangra emelkedett, ezáltal az új, Magyarországi Sajátjogú Metropólia egy „lüktető központtá” vált. Köszönetét fejezte ki Erdő Péter bíborosnak, aki szavai szerint eddig a pillanatig a magyarországi görög katolikus egyház metropolitája is volt, ettől kezdve pedig már nem „leányegyházként”, hanem testvéregyházként tekint a magyarországi görög katolikusokra.

Kocsis Fülöp érsek-metropolita a kihirdetés után elmondta, megrendülten áll a csoda előtt az egész görög katolikus egyház, de ő maga is. „Még nem tudom, mi vár pontosan rám, de készen állok a feladatra” – tette hozzá.

Hangsúlyozta, senki nem gondolja, hogy ügyes taktikai vagy diplomáciai lépések állnak a metropólia megalakulása mögött. Sokkal inkább a háromszáz évvel ezelőtti eseményekhez mérhetők a történtek, akkor vált kegyhellyé Máriapócs, most pedig metropóliává Hajdúdorog – mondta.

Az ünnepség ideje alatt a máriapócsi könnyező Mária-ikon országjáró körútja során Hajdúdorogon vendégeskedett.

Az egyházmegye honlapja szerint ma Magyarországon mintegy 300 ezer görög katolikus hívő él.

Magyar ember Magyar Szót érdemel