Ahogy Szent Józsefet, úgy Mindszenty József bíborost is a gondoskodó szeretet és az Isten iránti alázat jellemezte – mondta Erdő Péter a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben tartott csütörtöki szentmisén, ahol Mindszenty József halálának negyvenedik évfordulójára emlékeztek. A bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szentbeszédében úgy fogalmazott, hogy Mindszenty Józsefet a rábízott emberek és az egész magyar nép minden gondja foglalkoztatta, prímási megnyilatkozásai erőteljesek voltak. Mindszenty József Szent József küldetésében osztozott akkor is, amikor alázattal fogadta el azt a helyzetet, amelyekbe hite és hűsége miatt került. Szeretettel fordult a börtönben rabtársai felé is, és példájának méltó követei kell, hogy legyünk – zárta mondanivalóját Erdő Péter.
Az emléktábla koszorúzásán részt vett V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára is.
Mindszenty József a nyilas hatalom idején, 1944. december 22-én került a sopronkőhidai fegyházba 26 pappal, kispappal együtt, és a háború utolsó karácsonyát is itt töltötte.



