A teljes népességen belül stagnál a Fidesz népszerűsége, a februárban fennállásának legjobb eredményét elérő Jobbik tovább erősödött – derült ki az Ipsos március 6-a és 13-a között, reprezentatív mintán végzett kutatásának összegzéséből.
A kormánypárt februárban is, márciusban is 21 százalékon állt a teljes népesség körében, a Jobbik eközben 16-ról 18 százalékra bővítette táborát. Az MSZP hívei egy hónapja 11, most 12 százaléknyian voltak. Az Ipsos megállapítása szerint mindeközben a Demokratikus Koalíció továbbra is 4, az LMP 3, az Együtt és a PM 1-1 százalékon állt a teljes felnőtt korú népesség körében, és 40-ről 37 százalékra csökkent a pártoktól távolságot tartók aránya.
A mostani adatok azt mutatják, hogy a Fidesznek 1,7 millió, a Jobbiknak csaknem 1,5 millió, az MSZP-nek 1 millió híve van. A DK mögött 300 ezren állnak, az LMP-nek nagyjából 250 ezres, a PM-nek és az Együttnek körülbelül 100 ezres a tábora – írták.
A Jobbik e körben is eddigi legjobb eredményét érte el azzal, hogy 25-ről 28 százalékra javított, míg az MSZP továbbra is a biztos választók 19 százalékára, a DK a februári 6 után 7, míg az LMP 5 helyett 4 százalékra számíthat. Az Együtt, illetve a PM továbbra is 1-1 százalékot kapna a kutatás eredményei szerint. A kutatás alapján a tavaly áprilisban a Fideszre voksolók egytizede, körülbelül 200 ezer ember időközben átpártolt a radikális jobboldalhoz, de a Jobbiknak sikerült maga mellé állítania az urnáktól távol maradók bő egytizedét is, vagyis nagyjából 350 ezer szavazópolgárt.



