Több mint egy éves előkészítő munkával készült fel a március 20-ai napfogyatkozás hatásainak kezelésére a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir), az Európai Villamosenergia-átviteli Rendszerirányítók Szervezete (ENTSO-E) együttműködésével. A társaság hétfői közleménye szerint a hazai villamosenergia-szolgáltatást minden valószínűség szerint ezúttal sem veszélyezteti közvetlenül ez a ritkán előforduló természeti jelenség.
Jelentősebb beavatkozásra a nagyszámú napelem-telepekkel rendelkező országok esetében lehet szükség. A jelenség Európában akár 30 gigawatt (GW), azaz 15 paksi atomerőmű kapacitásának megfelelő, napelemek által termelt villamos energia kiesését vonhatja maga után.
A pénteki napfogyatkozás Magyarországon megközelítően 60 százalékot ér el a jelenség csúcspontján, ami azt jelenti, hogy a Hold ilyen arányban takarja majd ki a Napot pénteken délelőtt, azaz nem lesz teljes sötétség. A jelenség Budapesten délelőtt 9.39-kor kezdődik és 11.59-ig tart, csúcspontja a fővárosban 10.48-kor következik be, amikor a Hold majdnem 60 százalékban eltakarja a Napot. A többi magyarországi településen ehhez képest legfeljebb néhány perces eltérések lesznek. Sötét ekkor sem lesz, azonban a napfény mennyisége észrevehetően csökkenni fog.
A jelenség megfigyeléséhez feltétlenül szükség van védőfelszerelés használatára. Erre a speciális napfogyatkozás-néző szemüveg alkalmas, amelyet a szervezők a helyszínen biztosítanak, vagy a Magyar Csillagászati Egyesületen keresztül szerezhetnek be az érdeklődők. A szakemberek felhívják a figyelmet, hogy távcsővel vagy a fényképezőgép keresőjén keresztül soha nem szabad a Napba nézni.
Az esetleges nehézségek kezelésére különböző intézkedésekkel készülnek Európa rendszerirányítói. Növelték a gyorsan mozgósítható tartalékkapacitások mértékét, megvizsgálták a szabályozási lehetőségeket és szükség esetén készen állnak egymás segítésére – közölte a Mavir.
Pénteken délelőtt Európa rendszerirányítói, így a Mavir is megerősített szakembergárdával készül a jelenségre. Kora reggeltől a jelenség végéig folyamatos telefonkapcsolat segítségével is elősegítik a kontinens zavartalan és biztonságos energiaellátásának biztosítását.
Végeztek számításokat annak modellezésére, hogy az Európa-szerte észlelhető jelenség milyen várható hatással lesz a kontinens villamosenergia-rendszerére. Bár a sötétedés mértéke elmarad az 1999-es teljes napfogyatkozásétól, most mégis komolyabb feladatot jelentett a szakembereknek a várható hatás kezelése. Ugyanis, míg a múlt évezred utolsó éveiben fél százalékot sem tett ki a napelemek által termelt villamos energia részesedése Európában, mára ez a szám a 10,5 százalékot is meghaladja.
Beavatkozásra azokban az országokban lehet szükség, ahol magasabb arányban vesz részt a napelemek által termelt energia az ellátásban. Leginkább Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország lehet érintett. Európában mintegy 90 gigawattnyi fotovoltaikus, azaz napelemes villamosenergia-termelő kapacitás áll rendelkezésre, ennek harmada eshet ki a napfogyatkozás idején.



