2026. április 12., vasárnap

Vajdasági magyar politikusok voltak a szegedi KDNP vendégei

Vajdasági magyar politikusok is részt vettek a szegedi kereszténydemokraták tradicionális bankettjén, melyet több mint két évtizede minden évben a március 15-ei nemzeti ünnephez kapcsolódva tartanak meg. A rendezvényen részt vett Kovács Elvira (VMSZ) parlamenti képviselő és Egeresi Sándor, a vajdasági tartományi parlament VMSZ képviselőcsoportjának vezetője, az ünnepi szónok pedig Pásztor Bálint, a szerb parlament VMSZ-frakciójának vezetője volt.

A politikus többek között arról beszélt, milyen sokat jelent ma is a vajdasági magyarság számára nemzeti ünnepünk, majd ezt követően szólt a Szerbiában élő magyar kisebbséget érintő nemzetpolitikai jelentőségű ügyekről. Köszönetet mondott Kalmár Ferencnek az Európa Tanácsban elért diplomáciai sikerért, mely a Kalmár-jelentés elfogadásában mutatkozott meg. A dokumentum utal a kollektív kisebbségi jogok jelentőségére, elvárásként fogalmazva meg a kisebbségi nyelvhasználat lehetőségének biztosítását a hivatalos ügyintézésben, a speciális oktatási intézményrendszer létrehozását, illetve a szabad kisebbségi média szavatolását.

Kalmár Ferenc viszont Kovács Elvirának mondott köszönetet, hiszen a belgrádi parlamenti képviselő mint ET-delegált komoly munkát végzett és segítséget nyújtott abban, hogy a korszakos jelentőségű dokumentumot elfogadja az Európa Tanács. A cél természetesen az, hogy a jelentésben foglalt megállapításokat, illetve elvárásokat a kisebbségi magyarság érdekében át lehessen ültetni a szomszédos országok joggyakorlatába, fogalmazott a politikus.

Magyar ember Magyar Szót érdemel