A magyar baptisták fontosak Magyarországnak, a magyar nemzetnek – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a magyar baptisták 4. világtalálkozójának záró istentiszteletén vasárnap Debrecenben. A miniszter a Főnix csarnokban több ezer részvevő előtt kijelentette: Magyarország, Európa, a világ jövője elképzelhetetlen az élő keresztény közösségek nélkül, akiket nemcsak a hagyomány köt össze, hanem a krisztusi szeretet, a krisztusi küldetés is.
Balog Zoltán a kormány nevében köszönetet mondott a magyar baptistáknak, akik 10 megyében 40 településen, összesen 49 oktatási intézményben több mint 16 ezer gyermeket nevelnek, és 70 szociális intézményben gondoskodnak a rászorulókról, az elesettekről. A tárcavezető méltatta a 13 országból összesereglett baptista közösséget, amelyet Tamási Áront idézve Ábel szavaival jellemzett, miszerint azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Reményét fejezte ki, hogy a világ különböző részeiből érkezett magyarok itthon érzik magukat Magyarországon. Ez a gondolat több mint nemzeti összetartozás, benne van nyelvünk, népdalaink, költészetünk, magyarságunk – mondta Balog Zoltán, aki figyelmeztetett: önmagában a magyarságunk soha nem fog megtartani bennünket, ehhez kell Jézus megtartó ereje is.
A tárcavezető felhívta a figyelmet, hogy jövő januárban ünnepeljük a Szent Korona 1978-as hazahozatalának évfordulóját. Ennek kapcsán megjegyezte: annak idején voltak olyan magyar baptisták Amerikában, akik egészen Jimmy Carter elnökig jutottak Billy Graham baptista hitszónokon és másokon keresztül, és elérték a korona visszaadását. E folyamatnak része volt, hogy a kommunista Magyarországon evangelizálhatott Billy Graham a tahi táborban – idézte fel a több évtizede történteket az Emmi vezetője.
Balog Zoltán az istentiszteleten mindenekelőtt az imádságért mondott köszönetet a baptistáknak is. Megjegyezte: senki ne gondolja, hogy egy olyan minisztériumnak a működtetése, ahol együtt van az oktatás, a kultúra, az egészségügy, a szociális szféra, a családügy, a társadalmi felzárkózás, a sport, az egyház, a nemzetiség, megoldható lenne „fenti segítség nélkül”. „Hogy meglegyen a segítség, az az imádság dolga” – fejtette ki. Hozzátette: tudják, hogy nem csinálnak mindent jól, „sőt, sok mindent nem jól csinálunk, de akik imádkoznak, arra kérik a mindenható Istent, a Megváltót, hogy igazítsa ki, adjon jó tanácsokat, hogy jó irányba menjenek a dolgok”. Ez a prófétai imádság, a kritikus szolidaritás, amivel azt akarják, hogy a nemzet ügye jó irányba menjen – jelentette ki az Emmi vezetője.
Paul Msiza, a Baptista Világszövetség (BVSZ) dél-afrikai elnöke zár üzenetében egyebek mellett arról beszélt, hogy a világ egyre kevésbé biztonságos a saját lakóinak. Viorel Yuga, a Román Baptista Unió elnöke a szomszédos országok baptistái nevében üdvözölte a magyar baptisták világtalálkozójának résztvevőt. A háromnapos találkozón – amelynek immár második alkalommal adott otthont a hajdú-bihari megyeszékhely – 13 országból csaknem tízezren vettek részt, a Főnix csarnokban tartott zárórendezvényen több mint háromezren voltak jelen.


