2026. április 6., hétfő

Megnyílt a Mikulásgyár fő üzeme

Számos újdonsággal, programokkal is várja az adományozókat a Mikulásgyár fő üzeme a budapesti Ötvenhatosok terén, ahova a rászorulók számára felajánlott tartós élelmiszereket, tisztító és tisztálkodási szereket, valamint jó állapotú könyveket és játékokat várnak december 21-éig – hangzott el a jótékonysági akció pénteki megnyitóján a fővárosi gyűjtőközpontban.

Mikulás a Mikulásgyárban (Fotó: MTI)

Mikulás a Mikulásgyárban (Fotó: MTI)

Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója elmondta, a tavalyi gyűjtés során százezer kilogramm adományt tudtak szétosztani, a rászoruló családokhoz általában egy 3-4 kilogrammos csomagot juttattak el.

Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője kiemelte: eddig minden évben rekordmennyiségű adomány gyűlt össze, így az idén, a 12. alkalommal megrendezett jótékonysági gyűjtésen is szeretnék túlszárnyalni a tavalyi teljesítményt. Ebben nagy segítség lehet, hogy ezúttal húsz napon át várják az adományokat az adományközpontokban és a postán.

A Magyar Posta ugyanis az ország mind a 2200 postájáról ingyen szállítja el a Magyar Vöröskereszt raktáraiba azokat a zárt csomagokat, melyekre a felajánlók ráírják a Mikulásgyár szót – közölte Apáti-Tóth Kata a Magyar Posta képviseletében.

Magyar ember Magyar Szót érdemel