2026. április 12., vasárnap

Magyarság

„Falak helyett hidakat építsünk!”

A biztonsági kerítés munkálatainak a hétfői elkezdése Mórahalomnál újabb nyilatkozatháborúra sarkallta a magyarországi politikai erőket. Az illegális bevándorlás és a százhetvenöt kilométer hosszú határzár témája, amelyek már hetek, sőt lassan már hónapok óta uralják a magyarországi politikai közbeszédet, ha lehet ezt mondani, újra a „csúcsra járódtak”.

Százezer embert várnak az Ősök napjára

Több mint ötven zenei és hagyományőrző, valamint tudományos-ismeretterjesztő programon keresztül mutatják be a magyarság legősibb hagyományait, emellett a magyarság őseire, Árpád vezérre és Attila hun fejedelemre is emlékeznek a 3. Ősök napja elnevezésű hagyományőrző találkozón a bugaci pusztán augusztus 14-e és 16-a között – közölte a Magyar-Turán Alapítvány hétfőn az MTI-vel.

Történelmi túra az isonzói csata emlékhelyeire

Az I. világháború centenáriuma alkalmából a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya, valamint több civil szervezet és alapítvány július 20-a és 23-a között az isonzói front főbb magyar vonatkozású emlékhelyeit meglátogató, zarándoklat jellegű vasúti körutazást szervez.