Az Egyesült Államok négy, Németországban, Olaszországban és Görögországban működő Antifa-csoportot – köztük a 2023 februárjában Budapesten is támadássorozatot elkövető Antifa Ostot – felvette a globális terrorszervezetek szankciós listájára – közölte az amerikai külügyminisztérium.
Marco Rubio külügyminiszter elmondta: a német Antifa Ost, az olasz Informális Anarchista Szövetség/Nemzetközi Forradalmi Front (FAI/FRI), valamint a görög Fegyveres Proletárigazság és a Forradalmi Osztályönvédelem tagjai külön meghatározott globális terroristának minősülnek, és november 20-tól a külföldi terrorszervezetek listájára is felkerülhetnek.
Rubio szavai szerint ezek a csoportok anarchista vagy marxista forradalmi ideológiákra épülnek – köztük Amerika-ellenességre, antikapitalizmusra és keresztényellenességre –, és ezeket használják az erőszakos támadások ösztönzésére és igazolására belföldön és külföldön.
A külügyminisztérium kiemelte, hogy az Antifa Ost Németországban több személy elleni támadásért felelős, és felelőssé tehető a 2023 februárjában Budapesten több helyszínen elkövetett, súlyos sérüléseket okozó támadássorozatért is. Emlékeztetőül: a csoport tagjai símaszkban, viperával felszerelkezve támadtak rá véletlenszerűen kiválasztott ártatlan járókelőkre. A egyik támadó az olasz Ilaria Salis, ma Európai Parlamenti képviselő. A külügyminisztérium kitér arra is, hogy Magyarország szeptemberben terrorszervezetnek minősítette az Antifa Ost nevű német csoportot.
A görög csoportok – a Fegyveres Proletárigazság és a Forradalmi Osztályönvédelem – több alkalommal helyeztek el robbanószerkezetet állami és rendőrségi intézmények közelében.
Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer


