2025. október 23., csütörtök

Nehéz feladat lesz a Hamász lefegyverzése

Nehéz feladatnak nevezte a Gázai övezetet ellenőrző Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet lefegyverzését és az övezet újjáépítését J. D. Vance amerikai alelnök tegnap Izraelben, ahol Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel egyeztetett.

„Nagyon-nagyon nehéz feladat előtt állunk; le kell fegyverezni a Hamászt és újjá kell építeni Gázát annak érdekében, hogy a gázaiak életét jobbá tegyük, és biztosítani kell azt is, hogy a Hamász többé ne jelentsen fenyegetést izraeli barátaink számára” – szögezte le Vance a kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Kiemelte azonban, hogy „a tűzszünet a várakozásoknál is jobban halad”, és reményét fejezte ki, hogy a fegyvernyugvás tartós lesz, és „az egész Közel-Keletre egy jobb jövő vár”.

Vance elmondta: Donald Trump amerikai elnök bízik abban, hogy Izrael – Washington többi, a Perzsa(Arab)-öbölben lévő szövetségesével együtt – rendkívül pozitív szerepet kap a régióban.

„Így az Egyesült Államoknak kicsit kevesebbet kell majd foglalkoznia a Közel-Kelettel, mert előlépnek régiós szövetségeseink, és átveszik az ellenőrzést a világ őket megillető szegletében” – húzta alá az amerikai alelnök.

Mint mondta, a gázai tűzszünet lehetőséget ad Izraelnek arra, hogy megerősítse kapcsolatait a Közel-Kelet országaival egy tartós szövetségi rendszer kiépítése érdekében a térségben.

„Ez az Egyesült Államok legfontosabb érdeke, és úgy vélem, Izraelé is” – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy amennyiben a gázai helyzetet példásan sikerül rendezni, az modellként szolgálhatna a világon más békeszerződésekhez is.

Netanjahu kijelentette, hogy hazája az izraeli biztonsági érdekeket szem előtt tartva hoz döntéseket, azonban hangsúlyozta: „közös döntéseket hozunk a régió érdekében, és azt gondolom, ez mindkettőnknek hasznos”.

Úgy vélte továbbá, hogy Izraelnek – a hadsereg műveletei révén – „sikerült kést szegeznie a Hamász torkának”, míg az Egyesült Államok eredményesen elszigetelte a szervezetet az arab és az iszlám világban.

A miniszterelnök elmondta, hogy a megbeszélésen egyeztettek a Gázai övezet „holnapjáról”, beleértve a kérdést, ki fogja biztosítani a területen a rendet, milyen kormányzat jön létre a térségben, „és nagyon jó ötletek születtek”.

Netanjahu az esetlegesen Gázába vezénylendő török biztonsági erőkkel kapcsolatos kérdésre azt felelte, erről közösen kell dönteni.

Vance ezzel kapcsolatban azt mondta, Törökországnak „konstruktív szerepet szánnak” a tűzszünet második szakaszában.

Vance Jichák Hercog izraeli elnökkel is találkozott, aki köszönetet mondott Trumpnak a régió ügyében tett erőfeszítéseiért.

Magyar ember Magyar Szót érdemel