2025. szeptember 30., kedd

Erős földrengés rázta meg a Fülöp-szigetek központi részét

Földrengés rázta meg a Fülöp-szigetek központi részét helyi idő szerint kedd este, a katasztrófának legalább öt halálos áldozata van – közölte a helyi rendőrség.

A helyi sajtó "több halottról" számolt be a Cebú tartományban található San Remigio településéről, ahol éppen kosárlabda-mérkőzés folyt egy sportcsarnokban, amikor a földrengés történt. Felipe Cabague helyi rendőrtiszt szerint eddig öt áldozat halálát erősítették meg minden kétséget kizáróan.

A Fülöp-szigeteki vulkanológiai és szeizmológiai intézet (Phivolcs) szerint 6,9-es erősségű volt a földmozgás, amelynek epicentruma Cebú tartomány Bogo városának partjai előtt volt, nagyjából 512 kilométerre délre Manilától, 10 kilométer mélyen. A beszámolók szerint régi épületek omlottak össze, az emberek pánikszerűen menekültek az utcákra.

A Phivolcs szökőár-figyelmeztetést is kiadott, és felszólította az embereket, hogy kerüljék a partokat Cebú és a szomszédos Leyte és Biliran szigeteken. A riasztást később visszavonták.

„Ez nagyon erős földrengésnek számít" – mondta Teresito Bacolcol, a Phivolcs igazgatója egy rádiós interjúban. „Károkra és utórengésekre számítunk" – tette hozzá.

A közösségi médiában összeomló épületekről, köztük két templomról kerültek fel videók Cebú tartományban. Cebú városában páciensek tucatjait evakuálták egy kórházból a szabad ég alá.

Rey Canete tűzoltó szerint a földrengés következtében a 90 ezeres lakosú Bogóban több ház és a tűzoltóság egyik épülete is megrongálódott, áramkimaradások vannak, és mély árkok keletkeztek az aszfaltozott utakon is.

Az ország az úgynevezett tűzgyűrű, vagyis a csendes-óceáni medencét körülvevő szeizmikus törésvonalak patkó alakú sorozata mentén fekszik.

Magyar ember Magyar Szót érdemel