2024. május 9., csütörtök

Dél-Afrika népirtás vádjával eljárást indít Izrael ellen

A Dél-afrikai Köztársaság sürgős végzést kért a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságtól (ICJ) annak megállapítása végett, hogy Izrael megsértette a népirtásról szóló egyezményben foglalt kötelezettségeit a Hamász palesztin szélsőséges szervezet elleni katonai fellépésével Gázában – közölte a hágai bíróság és a dél-afrikai nemzetközi kapcsolatok és együttműködés minisztériuma pénteken.

„Dél-Afrikát súlyosan aggasztja az izraeli támadások által érintett gázai civilek helyzete, akiket megkülönböztetés nélküli erőszak ér. Folyamatos jelentések szólnak emberiesség elleni és háborús bűncselekmények elkövetéséről a térségben" – áll a minisztérium sajtóközleményében.
A keresetben felszólították a bíróságot, hogy adjon ki a gázai katonai műveletek felfüggesztésére irányuló ideiglenes végzést Izrael számára.
A népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezmény részes államaként Dél-Afrikának szerződéses kötelessége a népirtás megakadályozása – hívta fel a figyelmet a minisztérium.
    

Dél-Afrika november elején bejelentette: visszahívja diplomatáit Izraelből a Hamásszal vívott háború polgári áldozatainak növekvő száma miatt.

Öt évvel ezelőtt, 2018-ban az afrikai állam már visszahívta nagykövetét Izraelből, válaszul a ciszjordániai zsidó telepek bővítéséről szóló döntésre. A nagykövetséget lefokozták összekötő irodává, és azóta egy kis létszámú, alacsonyabb szintű diplomáciai személyzet működteti.

Nyitókép: Beta archív