2024. május 10., péntek

Dróntámadás ért egy katonai akadémiát Homszban

Dróntámadás ért egy katonai akadémiát a Szíria középső részén lévő Homszban csütörtökön, az arab ország védelmi tárcája több tucat áldozatról számolt be, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civilszervezet már több mint 78 halottról tud.

A SANA állami hírügynökség által ismertetett közleményében a védelmi minisztérium terrortámadásnak nevezte az esetet, amely a tájékoztatás szerint egy tisztavatáson történt, hozzátéve, hogy egyelőre kilenc civil halálos áldozatról tudni. Hozzátette: az áldozatok között nők és gyerekek - a frissen avatott tisztek családtagjai – is vannak.

A közleményben a támadásért „jól ismert nemzetközi szervezetek fegyveres terrorista csoportjait" tették felelőssé.

A hadsereg és a vele szövetséges milíciák fel fogják kutatni a felelősöket, és keményen megtorolják a támadást – tette hozzá a tárca.

Bár a merénylet elkövetőjeként egyelőre senki nem jelentkezett, a Szíria egy részét ellenőrzésük alatt tartó dzsihadista csoportok többször indítottak már hasonló dróntámadást az országban.

Az OSDH részéről azt közölték, elképzelhető, hogy a támadás mögött az Iszlám Állam nevű terrorszervezet áll, melynek „kalifátusa" korábban Szíria egy részét is magába foglalta. A dzsihadistákat –  az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció, valamint a szövetség támogatta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) milíciaszervezet segítségével - 2019-ben űzték ki Szíriából, ám a szervezet alvó sejtjei továbbra is követnek el merényleteket a térségben.

Nyitókép: Screenshot/BBC