2024. május 8., szerda

Megostromolták a svéd nagykövetséget Irakban

A bagdadi kormány elítélte a támadást, de bejelentette, hogy kiutasítja a svéd nagykövetet

Több száz tüntető rohamozta meg Svédország bagdadi nagykövetségét csütörtök hajnalban, tiltakozásul a Korán egy példányának stockholmi elégetése miatt. A tüntetők megmászták a nagykövetség falait, és fel is gyújtották az épületet, de a tűzoltóknak sikerült viszonylag gyorsan eloltaniuk a lángokat. Bár a bagdadi kormány elítélte a támadást, bejelentette, hogy kiutasítja a svéd nagykövetet, és hazahívja Irak stockholmi ügyvivőjét.

A svéd külügyminisztérium közleményben tudatta, hogy a bagdadi nagykövetség összes munkatársa biztonságban van, egyúttal elítélte a támadást és hangsúlyozta, hogy az iraki hatóságoknak meg kell védeniük a diplomáciai képviseleteket.
A csütörtöki demonstrációt Moktada asz-Szadr síita hitszónok mozgalma szervezhette, a Reuters hírügynökség szerint erre utalnak a csoporthoz köthető Telegram-bejegyzések. Szadr Irak egyik legbefolyásosabb hitszónoka több százezer követővel, akik tavaly nyáron már az erősen őrzött, Zöld Zónaként ismert bagdadi kormányzati negyedet is megostromolták.
A közösségi médiában terjedő felvételeken látható, amint helyi idő szerint csütörtök hajnalban tüntetők gyülekeztek a bagdadi svéd nagykövetség előtt, és nem sokkal később megostromolták az épületet.
Június végén két férfi, köztük az iraki származású Szalván Momika a stockholmi központi mecset előtt megrongálta, majd elégette a Korán egy példányát.
Az incidens miatt több muszlim ország külügyminisztériuma is bekérette a svéd nagykövetet, hogy személyesen adjon hangot tiltakozásának, az 57 országot tömörítő Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) pedig rendkívüli ülést tartott a szaúdi Dzsiddában, közös intézkedéseket sürgetve a muszlimok szent könyvének további meggyalázása ellen.
A svéd kormány mérlegeli, hogy büntethetővé tegye a Korán és más szent könyvek elégetését, mivel a közelmúltban történt Korán-égetések ártottak Svédország biztonságának - közölte csütörtökön Gunnar Strömmer svéd igazságügyi miniszter az Aftonbladet című svéd napilapnak nyilatkozva.
Az iraki kormány elítélte a nagykövetség elleni támadást, Mohammed asz-Szudáni miniszterelnök hivatala pedig leszögezte: mindent megtesznek a diplomáciai külképviseletek védelméért, a gyújtogatókat pedig felelősségre fogják vonni. Hozzátették azonban, hogy a Korán Svédországban való elégetése „szükségessé teszi a diplomáciai kapcsolatok megszakítását".

Nyitókép: Sveriges Radio