2024. május 9., csütörtök
TÖRÖK–SZÍRIAI FÖLDRENGÉS

Gyermekeket is sikerült kimenteni

A halálos áldozatok száma a mostaninak akár kétszeresére vagy még tovább is emelkedhet

Élve mentettek ki szombat éjjel két gyermeket a romok alól a földrengés sújtotta Törökországban, csaknem egy héttel a tragédia után. Az ENSZ összesítése szerint a halálos áldozatok száma már meghaladja a huszonnyolcezret Törökországban és Szíriában, és félő, hogy a valós mérleg ennek akár kétszerese is lehet.

Egy tizenhárom éves lányt Gaziantep városban találtak meg a túlélők után kutató mentőegységek, jóval a mentés szempontjából kritikusnak számító első hetvenkét óra után. Hatay tartományban pedig egy hét hónapos kisfiút mentettek ki, aki több mint száznegyven órát töltött egy betonlap alatt. Török sajtójelentések beszámoltak egy hetvenéves és egy harmincöt éves nő, valamint hatéves kislánya sikeres kiszabadításáról is.

A nemzetközi szövetség (UWW) szombati beszámolója szerint ugyanakkor kilenc török birkózó is életét vesztette a földrengések miatt Kahramanmarasban. A városban U20-as szabadfogású nemzetközi tornát rendeztek, amelyen a francia, a koszovói és az üzbég válogatott is részt vett. A külföldiek mellett huszonegy hazai versenyzőt is azonnal sikerült kimenekíteni, többen azonban a romok alatt ragadtak. A mentésben a felnőtt török válogatott birkózói is önként a helyszínre siettek: az olimpiai bajnok Taha Akgül, a négyszeres világbajnok Riza Kayaalp és az Európa-bajnok Kerim Kamal is segített kihúzni sporttársait a törmelékek alól.

A napok múlásával egyre kisebb az esélye annak, hogy a romok között túlélőkre bukkanjanak (Reuters/Stoyan Nenov)

A napok múlásával egyre kisebb az esélye annak, hogy a romok között túlélőkre bukkanjanak (Reuters/Stoyan Nenov)

A vasárnap kora este elérhető hivatalos adatok szerint a hétfői 7-8-as erősségű földrengés következtében 29 605 ember vesztette életét Törökországban és 3775-en haltak meg Szíriában. A sérültek száma meghaladja a nyolcvanezret. A törökországi Kahramanmaras városban Martin Griffiths, az ENSZ humanitárius ügyekkel foglalkozó szervezetének (OCHA) vezetője azonban azt mondta a Sky News csatornának, hogy a halálos áldozatok számát még nem lehet megállapítani, a mostani akár a kétszeresére vagy még tovább is emelkedhet.
Fuat Oktay török alelnök közölte, hogy a tíz érintett tartományban vizsgálni kezdték, milyen törvénysértések történhettek, amelyek az épületek összeomlásához vezettek. Eljárás indult százharmincegy ember ellen, akik olyan épületek kivitelezéséért voltak felelősek, amelyek összedőltek a földrengésben. Egy embert már őrizetbe vettek, száztizenhárom ellen elfogatóparancsot adtak ki. Murat Kurum városrendezési miniszter arról számolt be, hogy áttekintették százhetvenkétezer épület állapotát a tíz érintett tartományban, és megállapították, hogy mintegy huszonötezer épület súlyosan megrongálódott, sokat sürgősen el kell bontani.

Tedros Adhanom Ghebreyesus, az Egyészségügyi Világszervezet (WHO) vezérigazgatója, valamint Martin Griffiths,  az ENSZ humanitárius ügyekben illetékes főtitkárhelyettese szombaton mintegy harmincöt tonna orvosi felszereléssel érkezett meg Aleppóba, ahová újabb segélyszállítmányt is várnak a SANA szíriai állami hírügynökség tudósítása szerint.
Ugyancsak szombaton örmény segélyszállítmány is érkezett Törökországba egy évtizedek után újra megnyitott határállomáson keresztül. Serdar Kilic, Törökország örményországi különmegbízottja a Twitteren publikált fényképeket arról, hogy az Aras határfolyó török partján lévő Alican határállomáson teherautók kelnek át. Kilic az örmény segítséget megköszönve arról írt, hogy soha nem fogja elfelejteni „az örmény nép által küldött nagylelkű segélyt, amellyel a földrengés sújtotta törökországi régióban élő népünk szenvedéseit enyhítették”. Az AFP hírügynökség Twitter-üzenete szerint Örményországból élelmet, vizet és gyógyszereket szállítottak teherautókkal a földrengés áldozatainak. A határátkelőt legutóbb 1988-ban használták, amikor a török Vörös Félhold küldött segélyt a földrengés sújtotta Örményországba, emlékeztetett rá az Anadolu.

Fotó: AP/Hussein Malla

Fotó: AP/Hussein Malla

Az európai polgári védelem kétezer mobil szükségszállást küldött Törökországnak az úgynevezett RescEU rendszer romániai tartalékaiból. A négyágyas, minden szükséges eszközzel felszerelt, fűthető sátrak egy-egy földrengéskárosult család ideiglenes elszállásolására alkalmasak. A segélyszállítmány beszerzését és Törökországba juttatását az Európai Bizottság finanszírozta. A tervek szerint legkésőbb kedden útnak indítják azt a négyszáz szíriai földrengéskárosult ideiglenes elhelyezésére alkalmas humanitárius segélyt is, amelyről csütörtöki ülésén a bukaresti kormány döntött.
Mindeközben az osztrák és a német szakszolgálatok is bejelentették, felfüggesztik a mentési munkákat Törökország földrengés sújtotta Hatay tartományban a romló biztonsági helyzet miatt. Az osztrák hadsereg szóvivője részletek ismertetése nélkül azt mondta, hogy csoportok közötti összecsapások történtek. A német szövetségi katasztrófavédelmi szolgálat, a THW és az I.S.A.R. Germany német segélyszervezet is azt közölte, hogy tagjai az alaptáborban vannak, mert incidensek törtek ki, Hatay tartományban romlott a biztonsági helyzet.
Recept Tayyip Erdogan török elnök szombaton azt mondta, hogy a kormány szigorúan fellép a fosztogatásban és más bűncselekményekben részt vevők ellen a földrengés sújtotta térségben. A török államfő ismét meglátogatott egy katasztrófa sújtotta területet, és ott elmondta, hogy Dél-Törökországban épületek százezrei váltak lakhatatlanokká, valamint ígéretet tett arra, hogy heteken belül megindulnak a helyreállítási munkálatok.

Ferenc pápa a vasárnapi Úrangyala imádsága után a Szent Péter téren elmondott beszédében tényleges segítségnyújtást szorgalmazott a földrengés sújtotta törökországi és szíriai területeken élők támogatására. „Láttam a katasztrófáról készült fényképeket, a földrengés okozta pusztítás miatt szenvedő emberek fájdalmát. Imádkozzunk értük, ne feledkezzünk meg róluk, és gondoljuk át, mit tehetünk értünk!” – fogalmazott az egyházfő, aki szerdai általános audienciáján nemzetközi szolidaritási felhívást tett közzé a pusztító földrengéssel összefüggésben. Az egyházfő úgy fogalmazott, mindenkinek szolidaritást kell vállalnia az érintett térségekkel, amelyeknek egy részét hosszú ideje tartó háború is gyötri.

Nyitókép: A vasárnapi adatok szerint már harmincezer fölé emelkedett az áldozatok száma (AP/Hussein Malla)