Nyitóbeszédében az AMD vezérigazgatója Dr. Lisa Su beszámolt róla, hogy a cég vezető szerepet tölt be az alapszintű asztali proceszorok szegmensében, a Ryzen 3000 sorozatúakkal a legtöbb 16 ZEN 2-es maggal szerelt chipjeinek köszönthetően. Továbbá vezet a HEDT platformon is a legfeljebb 32 ZEN 2 magot tartalmazó (lesz 64 magos is) Ryzen Threadripperekkel, ám a munkaállomásokba szánt Epyc is sokkal gyorsabb a konkurens megoldásoktól, legfeljebb 64 ZEN 2 maggal van felszerelve. A processzoraik valójában több 8 magos lapkát tartalmaznak, pl. a 64 magos is 8 darab 8 magos ZEN 2 chipből áll, a 32 magos 4-ből, a 16 magos pedig kettőből. A Sony és a Microsoft is a tervezett új játékgépeiket AMD alkatrészekből rakják össze, a PlayStation 5 és Xbox Scarlett is AMD chipekből áll majd, tehát megőrzi és fokozza is a vállalat a játékmezőnybeli uralmát.
A legtetszetősebb ár/érték arányt a 3D gyorsító videokártyáknál, a GPU-knál az AMD Radeon képviselik, ez után is, újdonságként ezek egy új RDNA mikroarhitekúrával rendelkeznek majd amelynek instrukciókészletét szintén RDNA-na nevezték el. 2019-ben az AMD elindította az új felépítését a GPU-k számára, ez volt az RDNA architektúra, és létrejöttek a Navi-alapú termékek. Számítani kell arra, hogy ezek a megoldások 2020-ban frissülni fognak, és megérkezik majd az új generációs RDNA architektúra, ami része lesz a 2020-as termékpalettának. Su szavaiból arra lehet következtetni, hogy az új RDNA felépítés tovább viheti majd az első generáció alapjait, és annak a továbbfejlesztéséről beszélhetünk majd. De azt is ki lehet hallani a szakember által elmondottakból, hogy 2020-ban nemcsak olyan termékek fognak a palettára felkerülni, amik már az új RDNA-t használják, hanem akadnak még újdonságok az aktuális alappal is. Az új RDNA már megkaphatja majd a VRS (Variable Rate Shading) képességet, aminek a tervek szerint számos esetben lesz jótékony hatása. A Variable Rate Shading használatával erőforrást lehet majd spórolni menet közben, amit persze a fejlesztők minden bizonnyal el is használnak majd a grafika tovább javítására.
A Radeon vonalon is akadtak újdonságok. Megjelent a vállalat kínálatában a Radeon RX 5600 széria, ami remek megoldás az 1080p-s játékra, még a notebookokba is eljutott ez az RX 5600M révén. Befutott továbbá a Radeon RX 5500 XT, ami már egy megfizethetőbb megoldás, de az AMD RDNA architektúrát alkalmazza, és 7 nanométeres gyártási eljárással készül. Az Apple MacBook Pro laptopba bekerültek a Radeon grafikus vezérlők, így ezek is hozzájárulnak a MacBook termékcsalád fényének növeléséhez. És a cég bemutatta 2019-ben a világ első 7 nm-es professzionális grafikus megoldását is a Radeon Pro W5700 személyében.
Piacvezető szerepet tölt be az AMD a 7 nm-es processzoraival több téren is. Alkatrészei megtalálhatók a Microsoft, a Sony, a Mac, a Stadia, az AWS, a Google, a Twitter, az Acer, az ASUS, a Dell, a HP, a Lenovo termékekben is.
Érkeznek a kétszeres tranzinsztorsűrűségű 4000-es sorozatú Ryzenek, tehát ZEN 1-es processzormagokból is két Ryzen (a 1000-es és 2000-es) sorozat érkezett, úgy ZEN 2-ből is eddig kettő érkezett (a 3000-es és 4000-es Ryzen), ám várható a ZEN 3-as processzormagok megjelenése is, vélhetően azokból is két Ryzen sorozat érkezhet. A ZEN 3-as termékek 7 nm+ gyártástechnikán készülnek majd.
Bemutatták az első Ryzen 4000-es sorozatú, mobil számítógépekbe szánt processzort és laptopot, meg szeretnék hódítani a hordozható számítógépek piacát is. A 8 magos processzor nagyon vékony laptopok felépítését teszi lehetővé. Az U sorozatú 4000-as sorozatú mobil processzorokat az átlagfelhasználók számára készülnek, a H sorozatúakat játékosoknak és tervezőknek szánják, míg a PRO sorozatúakat nagyon vékony laptopok részére, profi felhasználóknak készítik. Renoir grafikával látják el ezeket, amely egy erős APU.
Egy Ryzen 7 4800U 4%-al gyorsabb egyszálas műveleteket mérve a konkurens Core i7-1065G7-től, többszálas teljesítményt mérve azonban 90%-al gyorsabb. Grafikus teljesítménye 28 százalékkal jobb. A Lenovo Yoga Slim 7 vékony laptop a Ryzen 4800U processzort használja.
Játékosoknak találták ki az AMD SmartShift technológiát. Az arra képes alkatrészekkel szerelt számítógépek csaknem 10 százalékos sebességtöbletet adnak ha a SmartShiftet bekapcsolják, fogyasztás, hőemelkedés nélkül, és ingyenesen adja integrálhatóságát az AMD.
Összehasonlították a húszezer dolláros 56 magos és 112 szálas Dual Xeon Platinum 8280 processzorpárt a 3990 dolláros 64 magos és 128 szálas Ryzen Threadripper 3990X-szel és a rájuk bízott feladatot előbbi 1 óra 30 perc alatt, utóbbi 1 óra 3 perc alatt végezték el. Tehát a leggyorsabb Intel gép és AMD processzor összehasonlításában az utóbbi 30%-os előnnyel nyert, és ráadásul sokkal olcsóbb is a februártól vásárolható 3. generációs Ryzen Threadripper processzor.
A vártnál később érkezhet a B550-es és az A520-as lapkakészlet? Úgy tűnik, problémák adódtak az újdonságokkal, így késik a sorozatgyártás beindítása, valamint a lapkakészletek szállítása is. Az okokról egyelőre nem érkezett hír. Az AMD saját fejlesztésű X570-es lapkakészlete tavaly július óta kapható kereskedelmi forgalomban, ám a többi 500-as sorozatú lapkakészlet azóta sem debütált, és a jelek szerint még mindig várni kell rájuk néhány hónapot.
„2019 egy szignifikáns mérföldkőnek számít a mi több éves utazásunkban, sikeresen indítottuk el és futtattuk fel a portfóliónkat az 50 éves történelmünk során a legerősebbre.” – jelentette ki Dr. Lisa Su. „Jelentős haszonnövelést és profitképességet hoztunk létre, amikor piaci részesedést szereztünk a Ryzen és az EPYC processzorainkkal.” Lisa Su elmondása alapján a vállalat a 2019-es teljesítményével lényegében megágyazott a 2020-as jó szereplésnek is. A mostani kilátásokból kiindulva 30 százalékos további növekedés is elképzelhető az idei évben az előzőhöz képest. És ami ennél is jobban hangzik, hogy az AMD várakozása szerint az egyszeri kiadásoktól mentes nettó bevétel 45%-kal is emelkedhet majd, szóval egyre jobban ívelhet felfelé a profit.
