Jeff Bezos, az Amazon.com elnök-vezérigazgatója finanszírozta azt a magánexpedíciót, amely tavaly robotok segítségével megtalálta a Cape Canaveral-i űrközponttól 579 kilométerre, az Atlanti-óceánban három kilométer mélyre elsüllyedt hajtóműveket. Akkor azt közölték, hogy a felfedezett darabok az Apollo-11 űrhajó darabjai. Az Apollo-11 legénységéből Neil A. Armstrong és Edwin Aldrin elsőként szállt le a Holdra 1969. július 21-én.
Bezos szerdai internetes bejegyzésében viszont már azt írta, hogy nem tudni, melyik Apollo-program használta a rakétahajtóműveket, mivel a sorozatszám hiányzik, vagy nehezen olvasható a korrodálódott darabokon. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakemberei fognak segédkezni a pontos meghatározásban.
- Annyi mindent találtunk! Egy víz alatti csodaországot láttunk – egy elképesztő, F1 hajtőművekből álló szoborparkot, amelyek tüzes, pusztító végre jutottak, és amik emléket állítanak az Apollo-programnak – mondta Bezos.
Az 1960-70-es években az Apollo-program űrhajósait Szaturnusz-V rakéták röpítették a világűrbe. Mindegyik rakétának öt hajtóműve volt. A felszállás után a 8166 kilogramm súlyú hajtóművek leváltak, és az óceánba zuhantak.
Bezos és csoportja tengeralatti robotokkal kutatta fel hajtóműveket, amelyek a NASA tulajdonát képezik. Charles Bolden, az ügynökség igazgatója történelmi felfedezésnek nevezte megtalálásukat. Az Amazon.com elnök-vezérigazgatója azt tervezi, hogy helyreállítják a hajtóműveket.
A rekonstruálás azonban nem fogja őket újszerű állapotba juttatni – ez pedig részben szándékos: azt akarják, hogy ezek a gépek elmeséljék történetüket: az 5000 mérföld/órás visszatérést, a negyven éves óceáni nyugvást A NASA korábban jelezte, hogy a Smithsonian Intézet űrkutatási múzeumában állítják ki az egyiket, a másik a Seattle-ben lévő Repülési Múzeumba kerül.
Amikor Bezos bejelentette, hogy csúcstechnológiás szonárjaikkal megtalálták a hajtóműveket, nem akart reményeket kelteni: elmondta, nem tudja, milyen állapotban vannak az F-1-esek. Hiszen nagyon nagy sebességgel csapódtak az óceánba, utána pedig 40 éven át pihentek a sós vízben. De volt ok a bizakodásra is – a hajtóműveket ellenálló anyagokból készítették.
- Gyönyörű tárgyakat fotóztunk le a nyughelyükön, és sok fontos darabot már fel is hoztunk. Minden egyes tárgy, amelyet a fedélzetre hozunk, ezer és ezer mérnököt idéz meg nekem, akik együtt dolgoztak akkor egy ügyön, amiről addig biztosan úgy hitték: lehetetlen. A csapattagokat a Hold-küldetések költői visszhangjai is megérintették: ahogy a robotok siklottak, olyan volt, mint a mikrogravitáció. A látótér feketesége. Az óceánfenék szürkesége, színtelensége. Csak időnként felbukkanó mélytengeri halak törték meg az illúziót – számolt be Bezos az expedícióról.
4270 méter mélyen, a videóban látható módon távirányítású robotokkal tárták fel a területet, amelyet belepnek az alkatrészek.
Cape Canaveral körzetében az óceán mélye rengeteg rakéta- és hajtóműdarabot rejt. Egy magánvállalkozás 2009-ben felhozta azt a kapszulát, amely a második amerikai szuborbitális repülésről visszahozta a Liberty Bell (Mercury–Redstone–4) űrhajó pilótáját, Gus Grissomot. Az óceáni leszállás után a víz behatolt a kabin belsejébe, és nem sikerült kiemelni. Grissom majdnem belefulladt az óceánba. A kapszulát a kansasi űrközpontban állították ki.
A NASA összesen 13 Saturn V hordozórakétát indított 1967 és 1973 között, mindegyiket sikerrel. Az első két indítás során nem szállított embereket, a következő indításoknál azonban már voltak űrhajósok a fedélzeten. Az utolsó Saturn V-tel állították pályára a Skylab űrállomást. A Saturn V magassága 110 méter, átmérője 10 méter, tömege 2800 t. Alacsony pályára 118 tonna terhet tud szállítani, a Holdhoz 47 tonnát. Az Apollo-programban felhasznált rakétáknak 3 fokozata volt, mindhárom fokozat oxidálóanyaga folyékony oxigén, az első fokozat hajtóanyaga RP-1 típusú kerozin, a másik két fokozaté pedig folyékony hidrogén.
