Az Egyesült Arab Emírségekben, Abu-Dzabitól nem messze üzembe helyezték a világ legnagyobb teljesítményű naperőművét, a Shams 1-et. A 600 millió dolláros költséggel felépült, két és fél négyzetkilométeres erőműben 258 ezer tükör gyűjti a sivatagban gyakorlatilag reggeltő estig állandóan tűző, felhőktől nem zavart nap sugarait, amelyek 100 megawattnyi áramot termelnek meg.
Az erőművet 2010 nyarán kezdték el építeni, tulajdonosa az emirátusok-beli Masdar cég, amely állítása szerint a világon jelenleg megtermelt napenergia 10 százalékát ellenőrzi. A Shams 1-et maga a sejk, Khalifa Bin Zayed Al Nahyan avatta fel, szavai szerint az erőmű, 20 ezer otthont lát majd el árammal és évi 175 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátást spórolnak meg vele. A tervek szerint a következő években elkészül a Shams 2 és 3 erőmű is, amelyek segítségével 2020-ban az ország energiaigénye 7 százalékát megújuló erőforrásokból állítja majd elő.



