A Nemzetközi Bűnügyi Rendőrségi Szervezet elutasította a szerb hatóságok kérelmét, amely nemzetközi körözés kiadására irányult az úgynevezett újvidéki hatok ügyében érintett diákaktivisták ellen – közölte a Beta hírügynökség Željko Kočić ügyvéd, az alkotmányos rend megdöntésének kísérletével vádolt újvidéki egyetemisták és aktivisták egyik védőjének bejelentését.
Az ügyvéd tájékoztatása szerint az Interpol arról értesítette a szerb szerveket, hogy nem jár el az ügyben, mivel a vádlottak terhére rótt cselekményt politikai bűncselekménynek minősíti. A levél szerint Szerbia nem veheti igénybe az Interpol csatornáit és rendőrségi kapacitásait az érintett személyekkel kapcsolatban. A védők elmondása szerint a dokumentumot a bíróságtól kapták meg. Kočić ezt követően közösségi oldalán élesen bírálta a szerb hatóságokat, azt állítva, hogy az Interpol döntése azt bizonyítja, hogy az állami intézmények elvesztették hitelességüket.
Az Újvidéki Felsőbíróság előtt jelenleg tizenkét, a STAV (Hallgatók az Autoriter Hatalom Ellen) csoporthoz, illetve a Szabad Polgárok Mozgalmához (PSG) kötődő diák és aktivista ellen folyik eljárás alkotmányos rend megdöntésének kísérlete miatt. Hat aktivistát még a március 15-i belgrádi diák- és polgári tüntetés előtt vettek őrizetbe. Több mint hét hónapot töltöttek előbb előzetes letartóztatásban, majd házi őrizetben. A vádlottak másik hat tagja a letartóztatások idején külföldön tartózkodott, jelenleg is ott élnek, ezért ellenük távollétükben folyik az eljárás.
A vádirat alapját egy lehallgatott beszélgetés képezi, amely a március 15-i tüntetés előkészítéséről szólt, és amelyet kormánypárti médiumok hoztak nyilvánosságra. A védelem korábban többször is kifogásolta az eljárás jogszerűségét. Álláspontjuk szerint a lehallgatott beszélgetés az egyetlen bizonyíték az ügyben, amelyet nem törvényes módon szereztek be. Emellett azt is hangsúlyozták, hogy a rendőrségi feljelentés nem konkrét jogellenes cselekményekre, hanem az aktivisták feltételezett szándékaira hivatkozik.
Nyitókép: A vádirat alapját egy lehallgatott beszélgetés képezi (Illusztráció: Pexels.com)



