A köztársasági parlament előtt több, katonaságot érintő törvénytervezet szerepel, emellett módosítani fogják a Biztonsági-Tájékoztatási Ügynökségre, a BIA-ra vonatkozó törvényt is. A mai ülés elejét a napirend kibővítésére benyújtott javaslatok uralták, amelyek között akadt olyan kezdeményezés is, hogy alakuljon bizottság, amely feltárja, miként jutott Jorgovanka Tabaković bankkormányzó Újvidéken egy 130 négyzetméteres lakáshoz, és minek alapján vállalta magára egy állami vállalat a magáningatlanra felvett hitel fennmaradt hátralékának a kif...
Politika
A Szerb Radikális Párt továbbra sem áll el attól, hogy május 6-án nagygyűlést tartson Herkócán. A radikálisok a nagygyűlésen szeretnének megemlékezni hírhedt, 1992-ben ugyanezen a napon tartott nag...
Szerbia eddigi európai uniós útjáról, annak folytatásáról, a Szerbia és Belgium közötti együttműködésről, a gazdasági kapcsolatok erősítésének lehetőségéről, valamint a balkáni térségben jellemző h...
Szerbia kész további eszközöket beruházni a katonaságba, de eredményeket várunk cserébe – emelte ki Aleksandar Vučić államfő a katonaság napján megtartott megemlékezésen. Hozzátette, a Szerbiai Kat...
Ítélete hatályon kívül helyezését kérte ma kezdődött fellebbviteli hágai tárgyalásán Radovan Karadžić volt boszniai szerb elnök az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusától (MICT), amely átvette a hágai törvényszék fennmaradó ügyeit.
Szerbia nem akarja egyedül folytatni az útját az Európai Unió felé, ehhez szüksége van a civil szervezetekre és a gazdaságra is – emelte ki Ana Brnabić kormányfő ma a köztársasági parlamentben az Európai Unióról tartott nemzeti konvenció során. Hozzátette, Szerbiának lényegileg kell alkalmaznia az európai értékeket, és nem az a cél, hogy csak eleget tegyen a formai elvárásoknak.

